VERS

Kalmár Edina: Az idő, amit magaddal töltöttél

Kattant a zár az ajtóKON,
takt megszűnt mindenkiVEL,
etek barátaim, nem találkoztunk
napokIG. az, tartottuk a
kapcsolatOT, t a face
és minden egyéb
közösségiÉGI (hely), JEL,
hogy valami nincs rendben a világgal.
Kezdetben teremté Isten az egET,
től, hogy nem élvezhetem a napsütést és a csillagokat,
csalódott lettEM. lékeimben él már csak,
hogy milyen magambaszívni
a természetET, ettek mindenféle hazugsággal,
hogy nem fog sokáig tarTANI.
tott ez sok mindenRE, ndre és fegyelemre,
hogy hogyan kell keretek között ezenTÚL élni.
TeltEK özben a percek, az órák, a napok
a heTEK ints vissza, egy évnyi élet elment,
míg mindannyiAN, nak a létnek a visszatérését vártuk,
amit azelőtt nem is tartottunk olyan
SOKRA. viheti az, ki e bezártságban
magára talÁLT, alában a nehéz helyzetekben mutatkozik meg
az ember igazi énJE. llemhibák jelentek meg a tükörben,
ha sokáig néztED, dig fel se tűnt az a rengeteg idő,
amit magaddal töltötTÉL. Jött az ősz után,
mi pedig még mindig csak néztünk
bu-TÁN már közeledik a vége.
Csillogott szemünkben
a remény féNYE, rni szeretnénk,
visszanyerni a szabadságot, de csak múlt az idő,
és a megszokás lett a fő erényünk,
pedig megszökni sem féltünk volna,
ha mozoghattunk volna úgy, mint
AZELŐTT. annyival jobb volt,
és most kicsit fÉLEK, -e majd valaha is
teljES ztendőket több-kevesebb gonddal,
vagy örökké magammal fogom cipelni a bezártság okozta károkat?