Csikai Gábor: Én és az árnyam

árnyam a hajnal mélye felett
csendmeleg éjben éledezett
és mikor ébredt rám kacagott
hangja felizzó árva fagott

tört retinámon olvad a kép
nézem az arcát oly csodaszép
két szeme napfény holdja a nyár
reszketeg ágon foltra talál

ajka a harmat szirma ragyog
bőre az eltűnt pillanatok
reggeli szellő körme alatt
víg csobogással körbeszalad

karja a tenger végtelene
szállok a fénylő égbe vele
szállok ameddig tart ez a vágy
szárnyai álmos halk nesze lágy

átsuhan ő sok kis szoroson
majd a nagy égből visszaoson
én a hegyekben megszületek
véve az újabb lendületet

benne az álmos táj lakozik
és a halállal párbajozik
bennem az élet titka lakik
őrzöm a végső pillanatig