VERS

Maros Márk: Hazatérés

Mint egy koldus kezében az aprópénz,
elterül bennem ez a kamaszos némaság.
Röviden zárult utamnak nyomát,
még a fedetlen testrészeket égető szél
sem söpri már el. A kidöntött fák útját
hiába reklámozták óriásplakátokon,
ha most arra járnék, nem látnám
az azokon elterülő sok, széles mosolyt,
hisz hogy is láthatnánk azt,
ami mindig is lemállott volt.

Eltévedt madarak csőréből is hallom
mobilom pityegését, a természet
elektronikussá lényegült zaklatását,
hogy pedig én ma is főztem rád, fiam,
és ezt a verejtékező ébredést is
a kezdetektől kell átélnem megint.
Mintha a legvégső cél egy tükörben
élne és utánozná mindig szerencsétlen
próbálkozásaim sorát, ellehetetlenítve
bármit, amiről azt mondhatom, én.

Hát így kóborlok lassan, ezzel az
újságszerűen szakadt jelennel,
bukásom egészét, akár egy apró betűkkel
nyomtatott hirdetést, szinte észre sem
lehet venni már. De végül is nem így
nyerünk mindannyian, kik kamasz fejjel
elindulunk, hogy aztán a hazatérés
szégyenével érkezzünk vissza
és végezzük be a jól kifundált játékot,
melyben csak veszíthetünk?