Oláh Károly: [legdrágább kincsem…]

legdrágább kincsem
legyen a szegénység
keresztüláramlik rajtam
egy vágyak nélküli fájdalom
megpihen a csend
a tétlenség keblében
elfelejtetten irigykedni
nevetni hamis mosollyal
állom és virág
erre éhes most a világ
de lesznek olyanok
kik hosszú unalmukat
korsó sörbe fojtják
én még kegyelemmel hallgatok
mert jogom van hozzá
ha nem is másért
csak egy pillanatnyi jóért
hallgassatok kegyelemmel
tanuljatok meg támaszkodni
egy koldusra aki csak mosolyog
az önmagával káromkodó emberen