VERS

Lövei Sándor: Az emlék is elmúlik

Az emlék is múlik
a zár-időbe zárt pillanat
villanással exponált arcod
a kartonon.
A sápadó papíron
sötét árnyak a
fények,
a redők, szemed barázdái
lassan elenyésznek.
sárga lesz a kép,
mintha a napba nézett volna a blende,
nem a tekintetedbe.
Fel sem tudnálak idézni,
ha a múltat kémlelem,
vihart látok,
széllel-vert ágak csapkodó
villámcsapásait,
kivilágosodó tájat,
felhőbe olvadó házat,
fényt kapott reggelek foltjait,
szemed, ajkad, arcod helyett
kiüresedő tereket.
Az emlék eltűnik hamar,
nem marad semmi belőled,
hiába idézem fel,
nem tudom újra exponálni
az elmúlt időket.
Messzire nézek emléktelenül,
körülöttem a vidék hűlő téli menedék,
én is kifehéredő odúlakó leszek,
telelő állat,
mentem amíg tudom
semmibe fakuló irhámat.