PUBLICISZTIKA

Aranyi László: „Buzi-e vagy?”

A sajátos nyelvi struktúrájú, provokatív kérdés Sickratman zenéjéből vándorolt ide… Az angol nyelvű folyóiratokban, amelyekben publikálok, szinte általánosnak tekinthető, hogy elsősorban LGBTQ és queer, marginalizált kisebbségi, alulreprezántált, vagy épp fogyatékos alkotóktól várnak műveket. Úgy tűnik, nálunk szerencsésebb fejlődésű országokban a progresszív értelmiség gyakarolatilag egyöntetű álláspontot képvisel: éljenek az LGBTQ közösségei, a Black Lives Matter mozgalom, a genderelméletek (mert több is akad ebből) a valamint az új, minden korábbianál radikálisabb feminizmus! Ami nem azért szomorú, mert határozott szembefordulást jelent kultúránk hagyományos értékrendjével, inkább azért, mert így a múlt vitathatatlan értékei is megkérdőjeleződnek, s mostanra a keresztény-konzervatív az ostoba, a suttyó, a proli, a paraszt szinonimájává lett. Amit elfojtani próbáltak két évezreden át, most elemi erővel robban! Szent Györgyöt épp eszi a sárkány! Jogos kérdés amúgy: „miért hagytuk, hogy így legyen?”

   Megátalkodott heteroszexuális vagyok, egykori feleségem szerint „valósággal remegek a pináért”. Azaz, maximum „tiszteletbeli buzinak” lennék jó. Álláspontom a kezdetektől: a többségtől eltérő szexuális orientációt kizárólag azok belügyének tartom, akiket közvetlenül érint. Ne a kívülállók döntsék el helyettük, házasodhatnak-e, fogadhatnak-e gyermeket örökbe, stb, stb. Ahogy a kártyások régi mondása szól: „kibic kuss!”

   Fehér a bőröm, hogy a hátborzongató áthallású terminus technikust vegyem elő, „tiszta fajú árjának” számítok. Egyszer az egyik amerikai lap szerkesztője kérdezte, milyen bőrszínű vagyok? Mondtam neki, kék, akár Krishna isten… Ráadásul keresztény-konzervatív értékrendű családban születtem. Szüleim szerették volna, ha a papi pályát választom.

   Sokan azt hiszik, látván az elmúlt időszak sikerességét angol nyelvterületen, tökéletesen beszélek, írok angolul. Ez tévedés! Sohasem tanultam, csak úgy rám ragadt ez-az belőle… Borzalmas akcentus, szabálytalan mondatfűzés, illetlen és szleng kifejezések özöne – a tudj’ Isten, honnét szalajtott idegen, a migráns alakját megtestesítő figuraként sikerült elfogadtatnom, s talán nem szerénytelenség, megszerettetnem magamat, ezáltal műveimet is.

   S itthon miért vagyok „marginalizált kisebbségi”? Mert ezt akartam a kezdetektől! Három fajtája van a másságnak. Lehet annak születni, lehet azzá válni, s lehet önként választani. (Az utóbbi megbocsáthatatlan, a másik kettőhöz illik úgy-ahogy elfogadó módon közelíteni…) A liberális-posztmodern, valamint a nép-nemzeti kánonon kívül, a peremvidéken vált belőlem az, aki vagyok. Külhonban is tudnak arról, Magyarország rettentően korrupt. Van, ahol a korrupció rendszerszintű, ám ez a gazdaság teljesítményén nem érződik; a „harmadik világ” egyik-másik hírhedt országában pedig a korrupció megbénította a fejlődést. Ott csak az van, teljesítmény pedig nyista… Abban viszont egyedülállónak számítunk, hogy itt a korrupció még a kultúrát, a kortárs művészetet is átitatta. Jobb volna Jemenben, vagy Szomáliában költőként? Megkockáztatom, talán még magyar költőként is jobb volna…

   S ide kívánkozik a „fogyatékosság”. Aki szabad, független alkotó, s még mindig makacsul itt „bassza a kecskét” Budapesten – nyilván fogyatékos. Nem is szükséges magyarázkodni…