Debreczeny György: kávétörténelem (Hajnal Éva nyomán)

nagyon szeretem a kávé illatát
talán ezért is öntöm le vele magamat mindig
már hét éve három hónapja
és öt napja várakozom
hogy hátha megszárad a kabátom
de mindig leöntöm újra meg újra
a pocsolyákban az üvegszilánkok
visszatükrözik a kávéfoltokat
talán nem kellett volna összetörni
mégsem azt az üvegpoharat
vagy műanyagba kellett volna kérni a kávét
de hát az utasok jöttek-mentek
és azt mondták milyen hülye vagyok
amikor pálinkával vagy sörrel is
leönthettem volna magamat
hiába mondtam nekik hogy én a kávét
a kávé illatát szeretem
minden kávénak más az illata
és minden kabáton más lesz a folt
hogyha leöntöm
nyakamba kávészínű sálat leng a szél
pedig hosszan iszom a kávét
cukor nélkül
és mindig lassan röviden öntöm le a kabátom
régen a reggelek voltak a legszebbek
amikor nagymama főzte a kávét
és ő öntötte le vele a kabátomat
de mostanában már rám hárul e szép feladat
aztán este otthon szárítgatom a kabátom
de már egészen kávébarna lett
és nagymamával sokat nevetünk rajta