Ocsovai Ferenc: A helyezkedőkhöz

Bocsánat, hogy hozzátok hasonlóan nem jártam
bölcsészetre, magyarra, filológiára, újságírásra,
médiára, kommunikációra a megfelelő egyetemen;
hogy nem jártam a megfelelő zeneiskolákba;
hogy nem ittam és haverkodtam a megfelelő
emberekkel a kocsmákban vagy koncerteken,
és hogy nem cigiztem, nem pacsiztam le
azokkal a diákszervezes elnöki ügyekkel,
akik aztán hízelgésemet és képmutatásomat
hallgatták volna süket és bedugult fülekkel,
vagy, hogy nekem a vér, a név és tekintély,
meg a sok hazug, kócstréneres önmarketing
és csináldmagadkodás sosem volt kenyerem,
és, hogy nekem pénz, hírnév és karrier helyett
talán kicsit mindig is fontosabb volt a szerelem.

Bocsánat, hogy nem dolgoztam, jártam
és írtam a megfelelő időben és helyeken,
hogy ahogyan mondják, én is ugyanúgy,
mint mások, az Asztalra tevő valaki legyek;
hogy nem jöttem rá elég hamar: szorgalommal,
kitartással, tehetséggel itt semmire sem megyek;
hogy nincsen profi felszerelésem, stúdióm,
vállalkozásom, kapcsolati tőke-rendszerem;
hogy nem a megfelelő trendeket, eszközöket,
módszereket vagy művészi esztétikát hirdetem,
kutatónak és szakembernek pedig túl álmodozó
és kifogásolható vagyok, hisz’ felszínes munkám,
mégsem akarok beilleszkedni és kiegyezni azokkal,
akik fent ülnek a Siker és Kudarc rideg acéltrónján,
vagy, hogy nem a megfelelő rokonok és ismerősök
közé születtem, hogy bérmentve megágyazzanak
és megelőlegezzenek egy teljes életpályát nekem,
és bocsánat, hogy naivan indultam el a Nagy Úton,
mert nem volt megfelelő szándékom vagy érdekem,
hiába küzdöttem, hogy valaki dalaimban az üzletet,
a fantáziát, vagy csak a puszta szépséget meglássa,
és sajnáltatom-e magamat? Talán, mégis várom,
hogy tartozását az Élet még valahogy megváltsa…