Tóth Olivér: Kibic

Én vagyok, a köztéren épült ósdi telefonfülke,
amin, akik ismeretlen hívást kezdeményeztek,
eltűntek a vonal másik végéről mielőtt szóhoz
jutottam, megszólíthattam őket kagylóimon át,

szép utáni fehérmájúság vonz, delirizált éberség,
pénzérdes álmom közkutak kirakatába vetettem,
őket, akiket éltetek, jelzem élek, nem figyelnek,
nem többek, nem fiatalabbak mint a kredencek,

háborúkat nyugalmazó katonái a várt túlélésnek,
transztársaim sóhajait építik kalickákká tetemek,
lemészárlott múzsák szigonyait hevítik tábortüzek,
törött porcelánbabákat, szómeleg parázskelengye,

a hervadásba zuhanás krematóriumörök menlevele,
fekete abszint kristálypohárban feltört sárkezembe,
gravírozott ihletettség üvegházaiban tenyésztett kibic,
kápolnák, műtermek csendje búg, kérlel vigyázz rám!

Én vagyok, a köztéren épült ósdi telefonfülke,
amin, akik ismeretlen hívást kezdeményeztek,
eltűntek a vonal másik végéről mielőtt szóhoz
jutottam, megszólíthattam őket kagylóimon át.