Csikai Gábor: A fény kapuja

…és átrobban a fény kapuján ez az álom, az élet
már odaát vár rám, titkaim oltárán
lassan fellobban tüzem is, hát nézem a képet
gyermeki arc az még, bármit is elkapnék,
elrohan innen, csak szívem marad itt, az az árnyék
sincs már mellettem, bár, ugye, megtettem
mindent, mit lehetett, így most már bárhova szállnék,
mindig is itt maradok, s bármi lehetne az ok,
vadrózsák éghetnek az arcon, tűzbe borulhat
itt ma a föld, én nem félek, a térképen
ott van a szimbólum, régen jelez engem, az újat
megleltem, nincsen veszve szép kincsem,
így teljes nyugalomban kelhetek át a határon,
én vagyok én, ez már biztos, nincsen zár
szívemen és számon, csak a végzetem annyira várom,
addig kell még áttörnöm a fény kapuját.