VERS

Bartha György: a megérzés

a továbbindulás reggelén dékárt rosszkedvűen ébredt
szótlan volt és a szeme alatt egy apró ideg láthatóan rángott
a lovak is idegesek voltak horkantak fújtak kirúgtak kapáltak
alig lehetett őket befogni a királynő aggódva figyelte a készülődést
az utazóládákat könnyelműen lendítő legényeket de mindennek
ellenére most ő is csendben maradt talán kicsit félt is dékárt esetleges
hirtelen haragjától pedig a koraőszi időjárás a gyenge szél
a kellemes utazás lehetőségét kínálta gyorsabban emelje a fenekét hölgyem
a hintó ülésébe próbált viccelődni dékárt ám a feszültség feloldhatatlan maradt
(még a leggyakorlottabb utazók körében is megesik hogy megmagyarázhatatlan
nyugtalanság lesz úrrá rajtuk várt vagy csak vélt események miatt)
szótlanul utaztak dékárt csukott szemmel hátradőlve a bőrökön próbált
lazítani tenyerét a szeme alatt tartotta így csitította a makrancos ideget
a hintó hirtelen megállt elfogyott az út és dékárt türelmetlenül ugrott ki a nyitott
ajtón de sehol sem látta találta a kúriát az emlékében élő idilli képet
látványt helyében csak egy sűrű növényzettel benőtt kőhalmot néhány lépésnyire
pillanatokig dermedten állt és térdre rogyott talán még sírt is meglepett
fájdalmában a királynő szeme is tágra nyílt szája tátva maradt egész teste remegett
nem mozdult dékárt rogyadozó léptekkel tért vissza a hintóhoz nem nézett a nő szemébe
pusztulás csak pusztulás hörögte ilyet annak idején csak a törökök járta
magyarországon láttam elhagyott tanyákat falvakat de megfogadom hogy
újjáépítem otthonom a királynő kihajolt melléhez szorította a fejét ringatta
mintha egy csecsemővel tenné én pedig mindenben melletted leszek ígérte elszántan
(a következő rész: új kezdet)