Bence Erika: Történet E. (Kalász István: Vers és próza)

Nem támogatott könyvek (3.)[1]

Kalász István: Vers és próza. Rím Könyvkiadó – Magyar Nemzeti Írószövetség, 2021

 A főcím (Vers és próza) a lehető legkevesebbet árulja el a kötet szövegeiről: csak a formára utal. Fejezetcímei nincsenek is: csak – ahol egy új egység kezdődik a szövegsorban – római számokkal jelölt határok. A harminc vers és öt prózai szöveg (ezek között akad szabályos novella, rövidtörténet és lírai kispróza is) valójában egyetlen ciklust alkot: fejezetcímek hiányában a befogadóra vár a feladat, hogy megértse és felfedezze, hogyan, milyen módon függ össze olykor csak öt, máskor tizenöt szöveg.

A vékonyka füzetet takaró szerény külső mögött míves és színes költői világ bontakozik ki: a prózaszövegekben is inkább egy, a kifejezett történettel (ha egyáltalán van hagyományos értelemben vett elbeszélői szólama) azonosuló, lírai hangvételű beszélő szólal meg, nem (nagy ívű történeteket közvetítő) narrátor. A második fejezetet lezáró Kanyar, illetve a harmadik végén álló Apát lead felel meg leginkább a hagyományos értelemben vett novella formájának és eljárásainak, az első részben szereplő Történet M. pedig már címével is a személyes látószög és az énközpontú történetmesélés (természetesen: fiktív) eljárását nyomatékosítja: nem a hagyományos értelemben vett novella, hanem a rövidtörténet jegyeit viseli, short story. A negyedik fejezetben szereplő Tárgyak és Az idő elve közelít leginkább a lírai próza formáihoz, talán, nem is véletlen, hogy itt már nem fejezetzáró helyzetben jelennek meg, hanem a prózává terebélyesedő versek sorában, velük folytonosságban. A Mai napra, az Utcakép érzékenyítéssel és a Számvetés című költemények nemcsak formájukban, de belső szerveződésükben is prózai ritmust képviselnek.

Mivel nincsenek jelölések, címszerű eligazítások a kötetben, olvasói leleményünket érvényesítve, a versekből kell rájönni, mi a rendezés elve, miért került öt szöveg az első fejezetbe, hét a másodikba, nyolc a harmadikba és tizenöt a negyedikbe. Az elsőre azt mondanám, létösszegző versek, illetve próza alkotta sor: életről, világról, költészetről, elmúlásról. A második rész hét szövege a társélmény, illetve annak hiánya, a magány, a társadalmi szerepek és a belőle fakadó konfliktusok, feszültségek kifejeződései. A harmadik fejezetbe sorolt versek közül kettő címében balladai szituációra mutat, de a többi is elemi  tartalmak (családi kötődések, anyanyelv, otthon, haza) köré szerveződik. A negyedik fejezet a világ és jelenségeire történő rákérdezés, az intellektuális élmény szövegkivetülései: korábban gondolati lírának nevezte ezt a fajta költészetet a recepció.

A kötet valamennyi szövegének létrejöttében – a lírai beszélő attitűdje mellett –   epikai törekvés is jelen van, ami egy halványan kivehető történetszál működését eredményezi a versek hátterében. Ilyen vers a két részből álló Eszkatologikus gondolatok: erős kezdőhang egy lírai cikluselején. A szövegvilágban képileg is manifesztálódó ablak/ablaknyitás („[…]ablakot nyitsz, / menjen ki a fény kicsit, / másszon a szemközti falra…”) valóságos jelentésén túl kettős tropikus alakzat: egyrészt 20. századi gondolati lírára, másrészt az évszázad traumatörténetére nyílik kilátásunk általa. A verskezdet hangsúlyos József Attila-palimpszeszt: „Hamis ágnak görcsén / ülsz álmodban…”, míg a versformáló gondolatot álom- és pillanatképek viszik tovább úgy, hogy a mindenkori emberi kataklizmák (háború, éhínség, erőszak, tömegpszichózis etc.) jelenetei ismerhetők fel bennük.

Az egyes szám második személyű (ön)megszólítás, valamint a fény és a sötétség klasszikus veretű alakzata, a velük való költői játék (hol hétköznapi, hol szimbolikus jelentései bukkannak fel a versbeszédben) is végig meghatározó motívuma a ciklusnak. A kötetnyitó versben a nappalok és az éjszakák váltakozását mutatja, ugyanakkor  jelképes értelművé, személyessé válik, amikor „a fény nem felejt el téged”, vagy a Survival kit – Lengyel Péternek című költeményben, ahol „igék sötétben való / pontos használata” idézi fel a toposzt.

Ha a versek közül a kötetnyitó mutatja fel a világról, a költő világáról alkotott „végső ítéletet”, a prózák közül a Történet M. jelenti ugyanezt: egyrészt a jelenkori szubjektum kilátástalanság-érzetének és magányának története, másrészt a lírai (el)beszélő létösszegző vallomása, illetve a kettő együtt: az örökös nélküli hagyatékok leltárba vételével foglalkozó, ügyintéző fiatalembert mások (az elhunyt ismeretlen mérnök) sorstörténete ébreszti rá saját életvezetésének zsákutcájára. A hagyatékban talál egy előkészített bőröndöt utazáshoz szükséges tárgyakkal és megfelelő mennyiségű készpénzzel. Ekkor határozza el, hogy befejezi a mérnök úr történetét, s kilép eddigi szürke életének korlátai közül. A túlélési készlet/táska és a bőrönd, mint írói/alkotói kellék, intellektuális készlettár ugyancsak vissza-visszatérő motívuma Kalász István költészetének (a Kegyelem című költeményben a „szekrény tetején” van, fényképek közül „néz le” a beszélőre).

A létversek mellett a szerelmi líra változatai és a költői hitvallások képezik Kalász István költészetének jól kivehető vonulatait, bár ezek az intellektuális tartalmak egyáltalán nem különíthetők el egymástól a cikluson belül. Szokatlansága szerelmes verseinek és hitvallásainak az érzelmi lefojtottságukban, illetve az érzelmek helyét átvevő gondolatiságukban ismerhető fel. Kirívó sajátossága e versbeszédnek, hogy feltételes módban vagy a múltból előbukkanó emlékképet, emléket formálnak – az aktuális jelenben már csak a hiányuk érzékelhető (például: Hajnal, vasárnap, Napterv – Mónikának, Az udvari költő ünnepe, Ember a parton, Utcakép érzékenyítéssel etc.). Általában jellemző Kalász költészetére a rezignált szomorúság, az intenzív érzelmek helyetti hiányérzet kifejeződése – olykor hideg, élesen metsző iróniában megy át.

Nem gondolom, természetesen, hogy a könyv külleme különösebb befolyással lehet a benne megnyilatkozó költészet értékére. Jó példa erre a Kalász-vers által is megszólított 20. századi líra története, hiszen nagyon jelentős költői opusok jelentek meg szerény vagy igénytelen kivitelezésű füzetek formájában. A Vers és próza ilyen könyv.

---

[1] Tízrészesre tervezett recenziósorozatomban olyan kortárs irodalmi műveket mutatok be, amelyek valamilyen oknál fogva hermeneutikai határszélre kerültek: teljesen vagy félig-meddig magánkiadásban, kis példányszámban, szerény kivitelezésben láttak napvilágot, nem szerepelnek a terjesztői hálózatok listáján, ezért nehezen jutnak el az olvasóhoz etc., ugyanakkor nagy kár lenne értük és vesztesége az irodalmi közéletnek, ha teljesen visszhang nélkül maradnának. A sorozat minden egyes darabját más-más lapnál, magazinnál vagy folyóiratban teszem közzé, hogy ezáltal is bővülhessen a potenciális olvasók köre.

A cikk elsődleges megjelenési helye: Családi Kör, 2021. július 1.