VERS

Nagy Csaba: Láttál-e… (Baudelaire-evokáció)

Láttál-e már valaha
erdőben bomló
állati tetemet,
amin férgek ezrei
nyüzsögnek?
Melynek nehéz,
bűzös szaga megfertőzte
a levegőt,
s hogy csak
lélegzetvisszafojtva
tudtál mellette elhaladni…
Ugye siettél, hogy
mihamarabb a
távolban légy.
Vajon a gyűlölet
közelében miért
nem rejted így arcod?…
Pedig fertőzőbb
párája, mint a rothadó
állati hús.
Érzem, amint
a szív elszarusodik.
S helyén csak
egy fekélyes
seb tátong,
mely nem heged be.
Egyre fáj…
Sajog.
Láz gyullad bennem,
és csak emelkedik a
forróság.
Már nincs segítség:
a méreg a
vérkeringésemben
van.
Hullámat lassan
ellepik a
gyűrűsférgek,
s már csak a
zöldhátú legyek
csapják nekem a szelet…
Az elmúlás ködje
társamul szegődik.
S ha egyszer megérzed
majd sebeimnek
csábító illatát, lehet,
e gyűlöltcsók lesz mi
átlendít a
keserű holnapon…