PUBLICISZTIKA

Varjú Zoltán: Én vagyok = ego!

Én vagyok = ego!

   Az elménk börtönének rabjai, a személyiségünk lenyomatának porhüvelye: Homo Sapiens, más néven EMBER. Annak születtem és voltak olyan pillanatok, amikor foggal-körömmel kellett küzdenem, hogy megmaradhassak mindannak, amire a lelkem mélyén találtam rá, és amit egyedül Isten láthat, ha épp ráér és figyel rám, hisz Ő teremtett a saját képmására, amiről kimondhatjuk, hogy koránt sem tökéletes… CSAK EMBER! A szó, amire mindannyian áhítozunk, hogy vágyaink és reményeink szerint mérjenek, ítéljenek, és úgy fogadjanak el, és azért, amilyenek valójában önmagunk vagyunk. A bennünk élő és létező jósággal, a rengeteg hibánkkal, amelyek összességeként, minden leheletnyi és zsigeri véráramban áramló vércseppünkben, magunkra ismerhetünk.

  Milyen Utat is szántak az „Égiek”? Nem tudhatom. Az utolsó pillanatig, ezt nem tudhatom, akkorra már, mérlegen lesz a valóság s leperegnek, azok a megélt pillanatok, amelyek majd a leélt élet súlyát nyomják a latba. Akkor, már tudni fogom és láthatom, minden elmulasztott tettem és a ki nem mondott szavam, amelyek vétkeink és vétkeim tömegét alkotják, amitől EMBER vagyok, mert; Én vagyok = Ego.

   Milyen Utat szántak nekem, és ahhoz képest a valóságban melyik Útra léptem? Azt, hogy az Égiek, milyen Utat szántak, majd ha már nem leszek köztetek, akkor meg fogom tudni, viszont éltemben a választ, tőlem, sajnos nem hallhatjátok sosem. …melyik Útra léptem, azt most, megosztom veletek; Én / Ego – ezt az Utat választottam:

   Ezt az utat választottam és nem azért, mert könnyűnek találtam, hogy mérsékeljem a haragom és az indulatom, hogy ne a szélekről kiabáljak, miközben magam sem látom, hogy középen mi zajlik. Mérsékelt jobboldalinak bélyegeznek! Alulról, felülről egyaránt, mint, ahogy a szélekről, balról illetve jobbról is ezt teszik. Mert aki nincs velünk, az ugye ellenünk.

De kérdem én, ha Isten van velem, ki lehet ellenem? De ez is túl egyszerű lenne így, sarkosítva, mert ez lenne persze az egyszerű és talán a kényelmes is. Győzzön hát az Ego, kiáltsunk fel mindannyian és törjünk lándzsát!

   De kérdem Én, Ki ellen és Mi mellett, vagy Kiért és Mi ellen? Még, ha csak verbálisan is törnék ellened, vagy te tennéd ellenem, hogyan nyújthatunk utána egymásnak őszintén szerető kezet? Ide születtünk, ugyan nem kértük senkitől, de ha már itt vagyunk, nem tagadhatjuk meg önmagunk és önmagad. Ha hátat fordítasz annak, akihez és ahová tartozol, úgy leszel igazán hontalan. Én, nem gondolok rád a ként, hogy kinek a fia-lánya vagy, nem gondolom rólad, hogy kevesebb lennél és nálad több vagyok. Te is kérdezd meg önmagad, ha nem teszed, tisztelik majd az akaratod az „Égiek”, de lesz idő, amikor már hiába kérdezed. Ezt az Utat választottam, mert szeretném hinni, nem az számít honnan jöttél és kinek a fia, lánya vagy. Ember légy, és ha EMBER vagy: Ne tagadd meg önmagad! Nos, akkor, … ki is vagyok Én?

Értő füleknek.

Egy milliónyi felé szakított társadalom–nemzet margójára

   Ugye, még nem ment el a maradék józan eszünk? Ugye, ti sem hiszitek el, hogy a szerint kell mérni egymást, hogy kinek, melyik oldalon dobban a szíve, ki honnan jött és hová született? Ahogy, az orvostól sem kérdezzük meg, melyik kezével operál és melyikkel varrja össze a sebet.

   Ugye nem hagyjuk egymást fekve az utcán, ha valakire rátör a rosszullét, mert az a bal, vagy a jobb oldalára esett, esetleg hanyatt, vagy urambocsá, arccal fekszik a sárban?

   Ugye, te sem lépsz át rajtam, ha a sárban fekszek, ugye a mentőstől, te sem azt kérdezed, ha a szükség úgy hozza, hogy milyen világlátású ember? Ugye, még nem ment el a maradék józan eszünk? …és nem a szerint ítéljük meg egymást, ahogy azt egyes érdekek szeretnék, az “oszd meg és uralkodj” felettük elv mentén. Ugye, te sem hiszed el, hogy a szomszédod és az ismerőseid, a rokonaid, te ellened születtek a földre, mert másként gondolkoznak és más értékrendek fontosabbak számukra, amikor sorrendet állítanak a napi életük során? Ugye, te sem hiszed el, hogy egy szebb és élhetőbb világ, létezhet egymás nélkül? –

   Ahol mindenki begubózik a saját kis elefántcsonttornyába, és onnan nézi a másikat, a harag, a gyűlölet és a másik megtagadásának a szemüvegén keresztül. Az, azokkal szemben való gyűlölködés mentén, akikkel együtt nőttél fel kisgyerekként, akikkel együtt koptattad az iskolapadot, a katedrát, hogy együtt kerestétek a boldogság iránti vágyat, az első szerelmet, és akikkel összeköt, megannyi közös, szép emlék. Akikkel, és akik tisztelete mellett, élhetnénk egy szebb világban, amely nem az állandó egymással szembenállásról, és a gyűlöletről szól. Ahol nem menekülnek el százezer szám erről a földről máshová, a máshol jobb életnek a reményében, ahol nem néhány ezer – talán ha tízezer – politikusnak az egymás iránti gyűlölete osztja meg, egy tízmilliós ország egész társadalmát. Ahol nem állítják szembe, a tizennégymillió magyart, a magyarral, éljen az bárhol a nagyvilágban, és nem ezen politikusok személyes céljai, önzései mentén uszítanak, egymást-egymás ellen. Ahol a gyermekeinknek, közös a jövője és közös a hazája, ahol úgy érzik, itt érdemes élni, ide érdemes volt megszületni, ahol majdan az unokáink, egykor szeretettel gondolnak vissza ránk.

   Ugye, még nem ment el a maradék józan eszünk? …és ha véget ér majd ez a rémálom… utána is egymás szemébe tudtok-tudunk nézni, mint rokonok, barátok, szomszédok, munkatársak és ismerősök. Ugye, még van remény?