VERS

Márkus László: felhőlovag

lenézek a világra felhőszélen lógatom lábam
közben csillagokat majszolok
alattam templomtornyok legója
réztarajú szélkakasok széltyúkokra vágynak
bámulom a fejveszett futkosást
ami talán az élet vagy melyet annak gondolunk
hová tűnnek a szép remények elillannak akár a múlt
miként pincénkből az óbor na meg a kosbor
mit tavaly csodáltam kebled halmai fölött

halványlila fénycsíkok lyuggatják lelkem
szilvafákra tündérek huncut hada lehel rügyeket
melyekbe virágszirmokat origamiznak
pipacstengert csodálok mégsem érzem gerincemen
azt a hangyamasírozást mit korábban annyiszor
szemem is lusta combvillanásra meg se rebben
miniszoknya mellé maxi szusszanás
gyöngyöző sör helyett langyos tea
terem beszűkül benne szűköl ragadozó énem
vérnyomásom után lihegve lohol kedvem
nagyon nem zavar hisz kivagyi módon itt ülök
egy bolyhos bárányfelhő puha peremén

pókert játszom a széllel kalapot emelek a sasnak
ki nem kapdos ily csóró lény után diétázik talán

kivert kutyán döglégy lovagol látom pápaszem nélkül is
idefenn nem fog rajtam holmi porvihar meg savas eső
miközben szél hajtotta fellegem anyásan ringat