Ocsovai Ferenc: Váratlan jövevény

Szokatlan napra ébredt az alföldi kistelepülés minden egyes lakója. Alapvetően semmi rendkívüli nem történt a környéken azóta, hogy még az ötvenhatos forradalom idején néhány felkelő rejtőzködött a faluban, és igazából abból sem lett akkora világszenzáció. Most azonban más volt a helyzet, és előbb a hazai, majd hamarosan a nemzetközi sajtó, rádió és televízió is megtanulta egyszer és mindenkorra a hosszú, és külföldiek számára gyakran nyelvtörést okozó Kiskunterebélyes nevét.

Történt ugyanis, hogy Szépvári Frigyes mezőgazdasági szakember és nyugalmazott általános iskolai tanár az egyik reggelen azzal szembesült, hogy az otthona melletti telken, ott, ahol előző este még a kukoricás volt, egy óriási, fekete kocka jelent meg a semmiből. A házméretű alkotmány megfejthetetlen rejtély volt mindenki számára, és sem a térfigyelő kamerák, sem a műholdak nem voltak képesek választ adni a jelenségre. Sajnálatos módon szemtanúk sem voltak. Senki sem hallott, vagy látott olyan dolgot aznap éjjel, ami akár a legcsekélyebb nyomra vezethetett volna, így a község lakóinak fogalma sem volt róla, mikor, miért, hogyan, és legfőképpen, hogy honnan is érkezhetett a furcsa alakzat.

Pedig mindenki meg mert volna esküdni rá, kiváltképp maga Szépvári úr, hogy előző este a kockának, amely minden oldalról átlátszatlan és áthatolhatatlan, még nyoma sem volt. Semmilyen jel nem mutatott arra, hogy meg kellett volna jelennie. Sőt, tulajdonképpen a dolgok pontosan úgy zajlottak az utóbbi időben, ahogy azoknak lenniük kellett. Reggelente Frici bácsi meglehetősen korán kelt, hogy elintézze a gazdaság ügyes-bajos dolgait és segítsen az állatetetésben; utána általában be kellett mennie az önkormányzathoz, délután pedig kinézett egy hosszúlépésre és egy felesre a helyi presszóba. Este, amikor a híreket hallgatta és a kézilabdameccset nézte, még egészen bizonyos, hogy semmi hír sem volt erről a bizonyos kockáról.

A megmagyarázhatatlan esemény hatására az addig ismeretlen falucska azonnal felkerült a paranormális jelenségek térképére, a nyugdíjas gazdálkodóból pedig egy csapásra híresség vált. Sokan összekötötték a kocka megjelenését az ő személyével, és egyesek úgy gondolták, ő maga építette titokban a szerkezetet. Mások úgy vélték, hogy valamilyen emberfeletti hatalom őt választotta ki egy kimondottan nemes, vagy éppen nemtelen feladatra. Akadtak viszont olyanok is, akik akadékoskodtak, és szerintük Szépvári úr valami olyat tett, amit nem kellett volna, azzal váltotta ki a kocka megjelenését, amelyet amolyan isteni büntetésként, vagy pedig transzcendens üzenetként kellett szerintük értelmezni.

Ők inkább elüldözték volna a kockát, és szerették volna visszakapni a korábbi, rendes életüket, amelyben nem lepték el mindenféle jöttmentek, ákombákomokról beszélő szakemberek meg válogatott kuruzslók a környéket. Pláne nem volt ennyi megátalkodott külföldi a faluban. Nem hiányzott nekik, hogy mindent beterítsen a migránsok hada, és később ne adj’ isten még egész turisztikai ágazat épüljön ki az ő kényelmükre és szórakoztatásukra. Ez már egyszerűen tűrhetetlen lett volna.

Ugyanakkor mások abba nem tudtak belenyugodni, hogy esetleg valóban egy komoly, történelmi jelentőségű és sorsfordító dologgal állnak szemben, és abba sem, hogy nem biztos, hogy ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy fejőstehénné tegyék az új látványosságot, és kisebb-nagyobb vagyonokat harácsoljanak össze belőle különféle ízléstelen szuvenírekkel és a sebtében összetákolt turisztikai infrastruktúrával. Pedig Özvegy Rőthegyi Gyuláné és Baloghné Andorfi Ildikó, akik egy héttel korábban még a pokolba kívánták az összes betolakodót és élősködőt, pontosan így tettek, amikor pólókat, bögréket, sapkákat, kulcstartókat és hűtőmágneseket kínálgattak a Sashalom utcán átvonuló utazóknak.

Ezek alapján is sejteni lehet, hogy a falusiak egy másik csoportja kifejezetten örült a felfordulásnak és annak, hogy végre történik valami pezsgés. Sokan közülük igyekeztek meglovagolni a nem várt helyzetet, és sokan állították azt egy interjú, riport, vagy a percnyi hírnév érdekében, hogy nagyon régóta ismerik Szépvári urat és közeli viszonyt ápolnak vele. Olyanok is, akik nem is ismerték vagy egyáltalán nem köszöntek neki, sőt, bizonyos Alsószászi József, aki kifejezetten haragban állt az érintettel, szintén ezen személyek táborát gyarapította.

Akadtak olyan illetők is, akik látni, vagy hallani véltek dolgokat azon a bizonyos estén; akik szentül hitték, hogy márpedig történtek furcsa események aznap éjjel és az azt megelőző napokban is; hogy Szépvári úr szokatlanul viselkedett, hogy ők maguk is üzeneteket kaptak a kocka tulajdonosaitól. Eközben minden önkéntes lelkesen állította, hogy noha Szépvári Frigyes köztiszteletben álló személy, főként tanári múltja miatt, ők azok, akik a legpontosabban, első kézből kapták információikat, és magánál Szépvári úrnál is tájékozottabbaknak mutatkoztak, aki inkább csak hümmögött, vakarta a fejét, majd kis idő múlva ugyanúgy az állatok etetése, a presszó, a hírek, meg egy másik szenvedélye, a kosárfonás tették ki hétköznapjait, mint annak előtte.

Az érdeklődés és a hájp azonban egyáltalán nem akart megszűnni a kockával kapcsolatban, és néhány héttel később egyre inkább a tetőfokára hágott a hisztéria. Miközben vadul szelfiző fiatalok és fotózkodó turisták lepték el az egész környéket, megjelentek olyan szószólók, akik arról számoltak be, hogy ők igenis jártak a kocka belsejében és ismerik annak titkát, de még csak sejtelmes célzásokat is tilos tenniük arra vonatkozóan, mit rejt az óriási, fekete doboz. Közülük Gombóczi Dénes gázszerelő emelkedett ki leginkább, aki két révület közötti józan pillanataiban azt állította, még a kocka központi fűtését is alkalma volt mélyrehatóan megismerni a bent eltöltött idő alatt.

A média és a turizmus mellett természetesen később megjelentek a különböző szaktekintélyek, titkosszolgálatok és kormányzati képviselők is. A világ vezető nagyhatalmai és kutatói törték a fejüket azon, hogyan kerülhetett a kocka jelenlegi, kiskunterebélyesi helyére, és mit is kezdhetnének vele. Voltak, akik a világbéke forrását, mások azonban a nukleáris fegyvereknél is nagyobb fenyegetést láttak benne. Egyesek szent ereklyeként kezdték el csodálni, mások szerint komoly áttörést eredményezhet a kvantummechanikában, a káoszelméletben vagy az asztrobiológiában a kocka minél szélesebb körű tanulmányozása.

Arra is több ízben akadt példa, hogy ismeretlen tettesek igyekeztek megrongálni vagy eltulajdonítani a képződményt, de mindannyian sikertelenül, végül pedig általában önként adták át magukat az illetékeseknek kétségbeesésükben. A kocka azonban mozdíthatatlan, megbonthatatlan, elpusztíthatatlan és megfejthetetlen maradt minden próbálkozás ellenére, és a legfejlettebb szuperszámítógépek, szkennerek és helyszíni elemzések sem voltak képesek rájönni arra, miféle anyagból készült, illetve mi is lehet benne. A találgatások internetes fórumok, zártkörű online csoportok és zsúfolt kocsmaasztalok egész garmadáját mozgósították, akik egymás után álltak elő meghökkentő és vadabbnál vadabb elméleteikkel.

Úgy tűnt, a több milliárd főt számláló emberiség, vagyis a teremtés koronái képtelennek bizonyultak a maguk kozmikus ambícióival arra, hogy megértse a kocka lényegi természetét, ezért rövidesen az emberi faj krémje járult a jövevény elé annak érdekében, hogy a végére járjanak az ügynek. Minden nemesebb intellektuális szakma egyetlen képviselőt delegálhatott ennek értelmében, mégpedig azt, akit a szakmai zsűrik és bizottságok a legalkalmasabbnak ítéltek meg a feladat betöltésére. Emellett pedig egyéb tisztviselők és magas beosztású vezetők is kifejthették önálló véleményüket.

Természetesen a befolyásos üzletemberek, a minden sarkon ott leselkedő filantrópok, mágnások és celebek sem maradtak ki a történetből, és ők is egymás után tették közzé gondolataikat, amelyek a néhány karakternyi bejegyzésektől egészen az akadémiai esszékig és többkötetes kutatómunkákig terjedtek. Sőt, hamarosan költők ódái, himnuszai, szonettjei, valamint szorgos fanatikusok apostoli kinyilatkoztatásai is részt vettek a világraszóló vitában, amely lassacskán vallásos és ideológiai mozgalmakhoz vezetett: így alakult meg a Nemzetközi Kockatagadók Társasága, a Tiszteletreméltó Világkocka Egyesült Egyháza, illetve a Globális és Egyetemes Kockatudományi Intézet is.

Az első megkérdezett szaktekintély egy fizikusi végzettséggel is rendelkező mérnök, a svájci származású Hermann Zimmerfrei volt, aki gondosan megmérte a kocka paramétereit, így szélességét, hosszúságát, magasságát, térfogatát, tengelyeit, szögeit, és további mennyiségeit is, majd különböző kísérleteknek vetette alá a részecskeütköztetéstől a mindenféle mechanikai vizsgálatokig. Ennek végeredményeként arra jutott, hogy a termodinamika és a kinematika semmiféle törvénye nem alkalmazható a kockára, és az anyagnak egy teljes új aspektusát ragadja meg, amelyre a tudomány jelenlegi állása képtelen magyarázatot adni.

Ezután egy olasz építész, egy norvég csillagász és egy indiai programozó informatikus következett, akik egyrészt megállapították, hogy a kocka geometriai szabályossága a tökéletességnek olyan fokán áll, amely semmiképpen sem lehet földi eredetű, de a belőle kisugárzó, értelmezhetetlen digitális jelek alapján az sem bizonyos, hogy a naprendszerből származik. Emellett egyöntetűen hangsúlyozták azt a forradalmi technológiát, amelyet az alakzat magában rejthet, ezzel kapcsolatba pedig a kanadai orvosszakértő és genetikus is kiemelte, hogy miféle kiaknázatlan lehetőségeket rejthet magában az eszköz a daganatos betegségek és a születési rendellenességek gyógyítására nézve.

A filozófia, azon belül is a léttan és a teológia jeles professzora egyenesen megkérdőjelezte a kocka létét, és nyelvész kollégájával együtt azon kezdett el töprengeni, mit is tekinthetünk posztmodern szempontból kockának, hogyan kellene azt definiálni, és minek a függvénye az, hogy a kocka akkor most tulajdonképpen létezik-e vagy sem. Az ezoterikus szakemberek és ufókutatók ezzel ellentétben kész tényként tekintettek a tömör, fekete idomra, és egy idegen civilizáció távoli hírnökét látták benne, amely egy másik galaxis, mi több, esetleg egy másik, számunkra láthatatlan dimenzió magasabb rendű megnyilvánulása. Az észak-amerikai gabonakörök, a Bermuda-háromszög és az 51-es körzet együttvéve is semmiség ehhez képest, hajtogatták rendületlenül a kamerák előtt.

A biológusok és a vegyészek hasztalan kutatták az élet nyomait a teljesen elszigetelt és hermetikusan zárt kockában, a papok pedig ugyanilyen hiábavalóan tekintették mennyei vagy éppen sátáni jelnek a dobozt, amely miatt még gyakrabban és még áhítatosabban kell szerintük a hitre összpontosítania a Gondviselés tévelygő nyájának. Természetesen akadtak meghatározó politikusok: uralkodók, elnökök, tanácsadók, miniszterek és tábornokok, akik nemzetbiztonsági kockázatként tekintettek az idegen testre, és minden erejükkel amellett érveltek, hogy már pedig, ahogyan az idősebb Cato érvelt Karthágóval kapcsolatban, az elvetett kockának vesznie kell, azaz: ,,alea iacta esse delendam”.

Erre válaszcsapásként szinte egyértelmű volt, hogy különféle kockajogi aktivisták fogják latba vetni képességeiket, és a közösségi oldalaktól kezdve a különféle kormányszerveknél való lobbizásig mindenféle kampánnyal, élőlánccal és tüntetéssel igyekeztek jogokat biztosítani a fekete kockának, mint egyedülálló és különleges entitásnak, bolygónk és kultúránk páratlan értékének. Eközben azt is kezdeményezték, hogy a szögletes doboz kerüljön fel a Világörökség Program listájára, és hozzanak létre egy kiskunterebélyesi rezervátumot körülötte, illetve, hogy lehetőség legyen arra, hogy valamennyi állam nyilvántartásában bevezessék a kockaságot, mint új társadalmi nemet és speciális, megkérdőjelezhetetlen identitást.

Akadtak olyan önjelölt remeték, futóbolondok és próféták is, akik egy új korszak hajnalának tekintették az alakzatot, és a közelgő világvégéről prédikáltak az egybegyűlteknek. Voltak, akik áldásnak, voltak, akik sorscsapásnak látták a képződményt, ennek megfelelően pedig hol totális önmegtartóztatásra és bűnbánatra, hol nihilista kicsapongásokra és rituális öngyilkosságra ingerelték a tömegeket. Az anarchisták titkos összeesküvést szerveztek a kocka hatalmának mielőbbi megdöntésére, ezzel párhuzamosan pedig aktatáskás ügynökök és magánhelikopterekkel landoló oligarchák jelentek meg az egész környéken, akik elkezdtek licitálni a telekre a kockával együtt, vagy rögtön ügyvédeikkel együtt érkeztek, és azt állították, hogy jogilag mindig is az ő cégükhöz tartozott a terület kockástul, mindenestül.

Heteken keresztül másról sem lehetett olvasni vagy hallani a sajtóban és a médiában, mint a kockáról, és amíg az emberek egy része elfeledkezett arról, hogy a fekete dobozon kívül is van élet, addig mások teljesen megcsömörlöttek a témától, és teljesen elzárkóztak mindenféle diskurzustól. Szépvári Frigyes annyit vett észre a dologból, hogy egyre többen nyüzsögnek a kiskunterebélyesi utcákon, a presszó folyton tele van, és amíg dugig vannak a templomok és a szálláshelyek, addig egyre többen vásárolnak ingatlant a faluban, és elképesztő beruházásokba kezdenek. Orosz, kínai, amerikai és arab befektetők jelentek meg a vidéken, és a leghíresebb technokrata vállalatok jelentkeztek be, hogy székhelyüket inkább a magyar Alföldre helyeznék át a kaliforniai Szilícium-völgyből.

Az egyik ilyen fullasztó és túlterhelt napon, amikor Szépvári úr kellemes délutáni rutinja szinte teljesen felborult; amikor szinte teljesen kirabolták a boltokat és őt magát sehová sem engedték be, a tulajdon otthona előtt pedig kíváncsiskodók végeláthatatlan hada jelent meg; amikor postaládája roskadásig volt lelkendező és fenyegető levelekkel, és amikor már akkor is csak a kockáról volt szó, amikor csak az esti meccset szerette volna megnézni, akkor ő halkan, de csak nagyon halkan, alig hallhatóan azt mormolta magában, hogy milyen kár, hogy nem egy gömböt, vagy egy gúlát küldtek inkább, még az is szórakoztatóbb lett volna, meg, hogy miket ki nem találnak egyesek unalmukban manapság.

Másnap reggelre az egész környék elcsendesült. A tévéstábok szedelőzködni kezdtek furgonjaikkal, a katonai repülőgépek és harckocsik útnak eredtek, a daruk és markológépek otthagyták félkész, csonka kísértetként meredező építkezéseiket. A turisták stoppal és tömegközlekedéssel, az üzletemberek és celebritások pedig különböző luxus járművekkel hagyták el a terepet. A kiskunterebélyesi kukoricás elnéptelenedett. Méghozzá nem véletlenül.

A kocka eltűnt, köddé vált, ráadásul minden nyom nélkül, mintha soha nem is létezett volna. A hírek és a tudományos kutatások egy szót sem szóltak többé a titokzatos jövevényről, az elit és a cenzúra pedig teljesen kitörölte a történteket az emlékezetből. Nem került azonban ez hatalmas erőfeszítésükbe, hiszen az emberek többsége hamarosan magától is felejteni kezdett. Szépvári Frigyes mezőgazdasági szakember és nyugalmazott általános iskolai tanár mindeközben elindult, hogy elintézze azt a bizonyos dolgot az önkormányzatnál, amit már tegnap is szeretett volna, hogy legyen még ideje betérni a presszóba egy hosszúlépésre és egy felesre az esti meccs előtt.