ribanc vérző hajnal
széttárja lábait. a horizont
a táj megsárgult levélkoszorús
izeg-mozog.
remegős sóhaj lehelet tölti meg,
és ilyenkor arra gondolok milyen
szép a köd.
pulóverben állok fejemen kapucni
szűkült tekintetem élét cigarettafüst
fodra oltja ki.
nincs más csak én. a közeli
főutca motorzaja mantrává
olvad bennem s gőzölgő
kávé illata illan a széllel.
kívánlak, te reggelt vajúdó szuka.
kívánom, hogy ébredj,
hogy csillapodjon a várakozás.
ki akarlak bontani. ajándék vagy.
mindig más, vagy csak
másként tálalod.
Én ma is meglepődök teli didergős
harmatos asztalodon két csésze
az egyik végén én ülök
és a másik oldalon?
az a te helyed de sohase jössz…
távolodsz soha meg nem érkezel
