Elfáradtam
leroskadnék végleg
szentséges öledre
hajtanám a fejem
elveszni elfogyni egészen
volt otthonom ajtaját rázni
engedj be
megpihenni adj
újra testedben helyet
burkodra vágyom
a sötét tudatlanságban elveszni újra
a mindeneket teremtő végtelen csendbe engedj most vissza
legyél az elvesző fény feneketlen kútja
fogadj be akkor is kérlek
ha már szakadt rongy a párna és
szétfoszlott testednek
száraz rög a legszebb éke
engedj újból megfogannom
csak tudjam a célt már
minek kell születnem
oda születtem hol nem zúg a tenger
ám tengerek zúgásától erősebb moraj
fogatlan ajkaink sötét nyögése
a fény itt
megtörve hull alá a földre
penészt terít a szívekre
voltam már
hívatlan vendég
testvér asztalánál öleltek mint idegent
bántottak az öreg platánok
bőrük megszakadt
láttam a földre hullatták és
én ott ültem a földön
tétlen
néztem a halált
ide születtem vágyom a csendedre
engedj be érts meg
rejts magadba kérlek
jó lesz ott veled
hol nem zúg már
örök csendbe merít
a tenger.
