VERS

Márkus László: Lázálom

Körtepálesz voltam, áfonya ágyon,
én magam vagyok maga az álom,
kedvesem testén sóhajtó lepel,
mit minden este maga alá teper.
Bonviván testén kacagány,
kit búval bélelt a magány,
bronzszobor fején galambszar,
jósdában táncoló lakkasztal,
folyó hátán hordozott ladik,
stiglicbörtönként horganyzott kalit.
Andokban futkosó, izgága láma,
Rózsadombon nyíló ál-panoráma,
kék ég hasára felfércelt felhő,
combfixet hordozó dunduska delnő,
vén Hold udvarában fénylő pára,
ám mindez szertefoszlott mára.
Senkiföldjén élek, a nevem Senki,
de ezért múzsám sosem nevet ki.
Folyton kacagok, sohasem sírok,
legfeljebb nagy néha haikukat írok.
Egyszer - remélem - telik majd buszra,
azzal döcögök a Parnasszusra.