Lencsés Károly: Szerelmes vers 3

Ha megyek, pucér lábbal megyek
Fájjon minden hozzád tartozó lépés
Halállal civódó fák karcolta egek
Fednek, röhög rajtam arcoddal takarózó ép ész

Minden seb, amivel bánt!
Mindig láz az egyenes út
Görbe dűlőket hegyekké ránt
Kiszántja a földből kavicsról sziklára fut

Megszaggatott ingem alatt
Eleven hús lobog szemem-szívem elvakult
Amivel elindulok a közeledés a lábam alól szalad
Letepert kicsavart énem mérgez vérem hólévé fakult

Ne bánts azzal, hogy vársz
Kavics lelkem tó nyelné el
A felejtés fájdalma hálóba fogná az elme vágyakozását
Eloltaná zabolátlan pusztai szél, amíg majd soká’ újra életre kel