VERS

Bartha György: a bűnös nap

már késő este érkeztek holtfáradtan a fogadóba a bíró örömmel fogadta őket vacsorával kínálta őket
dékárt pedig pipára gyújtott s örömmel fogadta az utána felkínált barna sört a királynő eleinte
szabadkozott de a szomjúság őt is hamar rákényszerítette az első kortynál még fintorgott egy
kicsit keserűnek találta de később már hozzászokva ihatónak találta bár messze nem olyan
lendülettel mint a bíró vagy dékárt szó ami szó a számolatlanul fogyasztott sör elálmosította őket
s dékárték visszavonultak szobájukba másnap későn ébredtek kótyagosan dékárt csak bambán
bámult maga elé erőtlenül s a királynő sem virgonckodott de egy kicsit idegesen és gondterhesen
szólt a férfira főleg amikor a bokor aljába rejtett valamikre gondolt legalább beszélj a szűccsel és a
kováccsal ha még gondolsz a tervezett hűtőházaddal valóban meg akarod valósítani elképzelésed ne
vesszen kárba teljesen a mai nap dékárt összeráncolt homlokkal bizonytalanul állt fel és imbolygó
járással indult a szomszédságba sokáig elmaradt legalábbis a királynő szerint aggódva várta az
előző napi tapasztalatok után de dékárt teljesen kijózanodva érkezett a nádvágókat is megkerestem
hiszen ha a tetőszerkezettel is elkészültünk szükség lesz a közreműködésükre is a nő megdicsérte
előrelátása miatt s a vacsora előtt megnézték a hintót dékárt megtekintette kedvenc lovait
és meggyőződve hogy semmiben sem esett kár a vacsora után ismét lepihentek

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .