Maros Márk: Kopogni kezd

Miféle redőny az, ami meg se véd
a reggelektől? Helyet foglaltam
az üszkös némaságban, mint
ahogy a közelség a messzeségtől
kap saját nevet.

Nevelt félelmem egy ledöntött faltól,
akár fáradt emberek lábai,
a bizonytalanság kövein trappol.
Látod már ott a semmi színű távolt,
abba feledkezem.

A kényelem egy erkély. Hogy kint
vagyunk, de bent. Sokáig néztem ki
az ablakon, míg rájöttem, hogy ajtó.
Egy elengedett kéz a közelben lustán
kopogni kezd.