Maros Márk: Erdő

Szokott kirándulásunk ma erdőt üzent.
Tegnapi esőzéstől nedves itt a talaj,
hacsak nem idehordták egy ország könnyeit.

Szolgálhatnánk az élet tartópilléreként,
de mi nem vagyunk föld,
hogy belőlünk nőjön ki a jövő,
ahogy anya sem vagyunk,
bár valamit mégis most hordunk ki épp.

Kíméletlenül recsegnek fejünkben.
Talpaink alatt az ágak suttogása sem véd
meg attól, mit kigyomlálni vágy a kéz.

Amíg én köddel kérdezek, te sárral
válaszolsz. Idomul árnyam a fényhez.
Valami remeg a bokorban ott,
mi meg csak várjuk, hogy melyik lesz,
szeretkező pár vagy ütlegelt állat.

A bőrömhöz ütköző szél hűvösét
te is érzed, látom. Haza kéne mennünk,
akarom mondani, de enyv folyik a számból.