VERS

Márkus László: Égi játszmák

Az Éj előhúzta kabátujjaiból
a sápadt Holdat a csillagokkal,
markába fogva rázogatta őket,
majd egy elegáns mozdulattal
a végtelen űr lila bársonyára
szórta mindahányat.

Szeleburdi csillagok verődtek alakzatokba,
miként ovisok a réten,
csak a vén Hold különcködik,
opálos udvarában nem tűr meg senkit.
Herkules Bereniké Haját fésülgeti kedvesen,
Nyilas Hattyúra és Darura cserkel,
Kis Medve dézsmálja Nagy Medve mézes bödönjét,
Nagykutya Kiskutyával Rókát ver fel,
Farkas kerget Hiúzt,
míg a Bika Oroszlánnal tusakodik bőszen.

Ég alján már a Hajnal pironkodik szerényen,
vért fröcsköl a tóparti nádasra.
Az Éj elsápad, majd zsebébe süllyeszti
a rakoncátlan, vidáman hunyorgó bagázst.
A Nap nem kapkodja el, komótosan kapaszkodik
a jegenyefa csonka csúcsára.