VERS

Tóth Olivér: Fekete manna

tégelybe gyűjtött por az este
farkasemlő a hold bimbóit felette
aranyló ráncait a lüktetés befedte
homlokán arany csipke az ima
takart szemektől révült hajós az ara
néha sóvár néha fösvény a vőlegényi csókra
üveggömbjeitek felé én emelek kezet

ágyához hívat láza fürdő a verejték zuhan ablakába
esőfüggönyt cserél gyöngyein tipor ha oson a hűség
gyönyörködő gyermeknek a kegyelemdöfés ajándék
sugarat tépdelt kezén verés a fényjáték
szerelmes Isten szüzességén az ágyék
feltört páros patát nyes a hit engem szótlan hozott világra

gyémántbányáiról mint vak lovat terel égre mezőre fákra
szükségében kelyhébe tölt olykor kemencébe vet
kendőzetlen kínjai között minden nyomor megfedd és elfeled
fejemre kezét hinti súlyát elszívelem
belém törődik árvul végzete halálosan szeret
imádata függés nem egyéb szenvedélye ösztön és kudarc

győzelmet arató búzafejen a naplemente
térdre rogy az ember minden büszkesége
görcseimen hegeim állok a fáradtság leültet naponta
álmodnék is de ajtómra izmaimra jár a múló óra
megtáncoltat csokraim a násznép szálanként osztja
italom ételem a gond a jóság megrontott

állandó vénség gyötör az örökké fekete manna
egy nem létezett most szőlőszemeit tiporja talpam
lábamtól vérzett boroshordó a szerelem
nincs benne részvét egyetlen részegsége gyógyít a szánalom
saját sebeimről sebeit nektek örömöm tálalom
de oly sokan nem értik még minek van oka

miért van értelme okkal átélni túlélni még
az Úr pecsét lett minden holnapon
mosttá lett bizonytalanság minden holnapon
kalászként terít asztalára áldást mond rám a múlás
gombolt blúzomról irigyeim sajnálóim szemeit morzsolom
elhált bocsánatáért vet rajtam keresztet

ingaráncok erdőiben engem üldöző vadak szeressetek
hamuban törölköző sírások engem is nevettessetek
gyermekláncfűim hajadonságával értem is vétkezzetek
fekete felhőágyásaiban apadó ködtesteken áldozzatok értem
emeljetek oltárt szitárlelkű bilincsujjú nincstelenjeimnek
maholnap tegnap s azelőtt a teremtés templomai megüresednek

padjaitokon lídérceket üldöző sánta áldást ujjbegyeimre veszlek titeket
megkenem az Isten házának ajtófélfáját ha ordító oroszlánjai félnek
elrejtenek előlük szarkofággá emlékezett faragott kegyelmek szellemszeretetek
megnevezhetetlenné jósolt időben létező anyák melleire fekszem kéjédesen
gallérom vérfoltjain párzó keservek rubinná hegyeim alá síktalan nehezednek
függőlegesség ásat alakot hüvelytelen tüzes kertben a könyörgésnek értetek
üveggömbjeitek felé én emelek kezet

Tóth Olivér legutóbb a Szöveten: