VERS

Márkus László: filmszakadás

álmom óceánján futtattam zátonyra magam magam
ott hol a kéklő mélység éles szirteken törik meg
s tarajos hullámok hada gyepálja szüntelen
partra vetett testem halfarkasok csipdesik
hófehér lelkem is vér lepi el
fövenyen aszalódó porhüvelyem érzéketlen e világra
remegő szempillám sem véd látomásaim ellen
álmom dagálya lassan tetőzik majd apályba fordulva
sodor magával
a nyílt víz végtelen szabadsága felé
mardosó félelem üvölt bennem fuldokolva úsznék
de fogva tart
magával ragadva húz egyre beljebb majd a mélybe ránt
nyakam eltűnik
kopoltyúm s pikkelyem új távlatokat nyit
seregnyi játszótárssal keringünk egyre szűkebb körben
majd pléhdobozba zárják olajban fürdő testünk
innen már nincs menekvés kegyelmezz mindenható
élek még sikolt fel elmém szentori hang zendül fejem fölött
ébredjen megérkeztünk baja – autóbusz állomás

Márkus László legutóbbi verse a Szöveten: