VERS

Tóth Olivér: Pogányégető

Az univerzum utolsó megindult vadvirágzásának tanúját
Túlérett szemcséi fednek keskeny ragyatakaróként
Iszap- sivatagok tengerek csillagrendszerek gleccserek
Mészfalak néznek üvegfenékre lényem értelméért
S zúzott pohárnyakként törött véletlenség kéret
Mint élni kell a létezésnek vagy létezni az életnek

Éltet koalaölelésben ragaszkodik hozzám az éj tüze
Cukrozott martinis pohár a tejút szidalmazom fagyát
Érett cseresznyeként bódít vágyjam a magvas mindent
Semmit sem kér de megfoszt ha törzsén szobával kínál
Minden éber ágyláb kába alvók törékeny mítoszát féli
Sártüzek kelnek viharrá s cunamiban nyeldes a múlás

Szertelen táj vonz és ellenpólus taszít szájának cserepei alól
Kiizzad a nyelv a fog kirág a torok cigányutakra nyel az önsajnálat
Az esélyek egyenlítőinek libikókáin egy élő s száz halott játszik
Tény szűz menyasszonyt avatott titok gyermekségen a rontás
Száz élő s egy halotti áldás a siketségben a némaságban amputáltan
Végletes válaszok körforgása öröktől tervezett fogyatékosságban

Fejem fölött repkedő vándortövisek zúzalékai a madárseregek
Szájtépő unalom az Istenképűek szurkába vásott félelem ne tedd
A bátorság kalandorainak háborús hadisérültjei ma feltámadnak
Az alázat ábrázatára másolja a nemtelenség megalázott kegyhelyeit
Hajts fejet előttem s fejet hajt előtted egy krematorizált ország
Dűlőin fókákként gyülekező csorda tart bűnbánatot a születésre

Én a halálra esküszöm hogy életem legyen hogy belőlem kenetet vegyen
Húsz vasat tartok kemencéjébe s húsz vödör sírását mertem közepébe
A kutaknak kávájáról halászott tükörképe megbabonázott idült szomjában
A múlás létezhetetlen skalpolt öklébe kapaszkodó hajboglyáinak füstjében
Hitves karavánok vesztek dzsungelfülkéibe koholt újvilág őszei borultak vállra
S keltek birokra a lehallgatott oltárrá emelt pogányégető allegóriák testamentumai

Tóth Olivér legutóbbi verse a Szöveten: