VERS

Márkus László: Egy lélek panasza

Ó, mondd Uram s Teremtőm, miért fordítottad sötétbe
kanyargó ösvényemet és miért versz jéggel,
amikor cserfes patak töklapus partján kanyarogva,
futok hozzád rossz sorsom elől menekülve
hisz te jól tudod, csupán pihenni vágyom.
küzdelmes életem emlékmorzsáit újra számba véve
merítek erőt e hosszú útra, míg meggyötört lelkem
kebledbe térhet.

Cserepes ajkakkal, nem csituló hittel zsolozsmázom igéid,
bár lázálmok gyötörnek, félek, közel már a vég.
Bőrömből a rettegés bűze párállik, de lelkem tiszta.
Tán rossz helyen járok s a völgyből nem hallik szavam?
Felkapaszkodom hát a bércre, kőpárkányról kiáltok.
Embertől már mit sem várok,
Megváltóm, engedd hát, hogy öledbe hajtott fejemmel
kegyelmedbe ajánljam magam.

Márkus László legutóbbi verse a Szöveten: