PRÓZAIRODALOM

Nagy Gusztáv: A telepiek

Nagy Gusztáv: A cigányok tündérországa

A kis házikók mögött hatalmas olajfák árnyékolták be a putrikat, mintha szándékosan ültették volna oda, hogy a lombozatuk megvédje az ott lakókat az időjárás kellemetlenségeitől. Nyáron, mint egy kalap borult a nádból készült háztetőkre.  Virágaik kellemes illatot árasztottak magukból, szinte mámorító hatással voltak az ott lakókra. Távolabb a putriktól öt-hat lépésnyire, beláthatatlan területen nádtenger hullámzott, vihar közeledett. Rövid időn belül villámlott, csattogott a putrik felett az ég.       

A békák koncertje is elnémult.  Sötétség ereszkedett a telepiekre. A kis putrik között még néhány embert mocorgott, talán bámulták a hirtelen lecsapó vihar erejét, de tehetetlenül nézték végig, ahogy kunyhóik tetejét, egyszerűen felkapta a szél, mint egy papírdarabkát és valahol a nádas felé szétszórta.                                                                    

Guncsi bemenekült az egyik, utca felüli házikóba, ahonnan egy ajtórésen fényszűrődött ki. Kopogására egy hajlott hátú, hófehér hajú, sovány cigányasszony jött ki. 

– Koni? Ki az? – kérdezte cigányul.

Cigányul válaszolt a fiú is.  Elmondta, hogy a nővérét keresi, aki a telepen él egy férfivel. Az öregasszony kinyitotta előtte egyszobás kis kulipintyója ajtaját. Odabent a tompa fényben előbukkant a fekvőhelye, valami deszkaféléből összetákolt ágyforma, tiszta fehér lepedővel letakarva. Óvatosan felsrófolta a lámpát és ekkor tisztán lehetett látni a fal egyik oldalán, hogy rengeteg fénykép ábrázolja a telepiek múltját. Mintha egy fotókiállítás tárult volna a fiú elé az elmúlt évszázad lenyomatairól. Némelyik kép fakón ábrázolta a családot és volt olyan, amelyiken látható volt a jelen, a 20. század eleje és a közepe. Szinte semmi különbség nem volt a kettő között. A putrik meg a szegénység jelen volt akkor is, csak az arcok változtak generációkon keresztül. Az öregasszony megkérdezte a fiútól, ki a testvére? Útbaigazította, de előtte valami sublótféléről levett egy tányért és egy lábosból apró sült combokat pakolászott bele, meg néhány sült krumplit. Guncsi furcsállta, hogy fekete volt a hús, és hogy milyen picik voltak a combocskák, nem volt valami étvágygerjesztő, mert úgy nézett ki, mintha odaégett volna, de jó szívvel kínálta az öregasszony, és nem illett nemet mondani. Nekilátott enni. Az első falat megfordult néhányszor a szájában, de aztán megérezte a hús ízét, amely felséges, felejthetetlen íz volt. Ilyent és ehhez hasonlót még soha nem evett. Kitörölgette a tányért is, meg még az összes zsírban sült krumplit is megette. Az öregasszony végül kikísérte és megmutatta, hogy melyik házikóba kopogjon be.                                                                                                  

A nővére nyitott ajtót. Milyen kicsinek tűnt. Észrevette, hogy Guncsi meglepődött, ezért gyorsan figyelmeztette, lépcső van lefelé, vigyázzon… Amikor felcsavarta a lámpa srófját, a fiú elképedve vizsgálta a szoba belsejét. Egy vaságy, egy sparhelt és egy fél tükör a falon, és az egyik sarokban egy halom könyv.  A férje is felébredt, akkor látta meg a fiú, hogy miért kellett az alacsony mennyezetű putriból kiásni a földet: a férfi közel két méter magas volt. Azonnal tisztára cserélték az ágyneműt és átadták neki az ágyukat, amin feküdtek, ők meg lent a földön, ruhadarabokból csináltak maguknak fekvőhelyet.  Nem sokat beszéltek, csak éppen annyit, hogy elmondta a nővérének otthonról való szökését.  A testvére dorgálta, de már csak annyit hallott az egészből, hogy másnap majd táviratozni fog az anyjuknak.                                       

Amikor felébredt, üres volt a kunyhó.  A sógora dolgozni ment, vagonkirakó volt. Nővére piacra sietett, hogy megvegye a főznivalót. Kinyitotta az ajtót és bámulta a nádtengert, amely gyengéden hullámzott.  Reggel hatóra lehetett. Négy-öt színes szoknyás fiatal lány vonult el a házak előtt. Magasak voltak és karcsú derekúak. Tizenhat-tizenhét év körüliek lehettek. Eltűntek a telep látóköréből, de nemsokára ugyanannyi férfi ment utánuk. Bársonyból készült kalapokat viseltek, gyönyörű színekben pompáztak. Rézszínű arcukon szabályosan borotvált oldalszakállt viseltek. Colárók voltak, lepedősök, szőnyegkereskedők. Nem látta őket többé a telepen.

Nővére egy nagy csomaggal érkezett haza. A piacon volt, meg a postán. Dél körül lett kész az étel, addigra megtelt a ház gyerekekkel. Éhesek voltak. Egy tányérhoz hárman-négyen is odafészkelődtek. Hamar kiürült a lábas. Azután Guncsi körül csoportosultak, gitároztak, énekeltek. Hamar barátság alakult ki közöttük, bár nagyon restellte magát, hogy se táncolni, se énekelni nem tudott velük. Ezt nem is titkolta el előttük, de ők sem a válaszukat:        

– Milyen cigány vagy, hogy se táncolni se énekelni nem tudsz? – heccelték a lányok. Még azon a napon bejárta velük a telepet. Meglepetésére, úgy kezelték a felnőttek is, mintha nagyon régi ismerősük lett volna. A többi telepi lány is kibújt a kunyhójukból, és hamar megbarátkoztak az idegennel. Mindenhol ott voltak körülötte. Kedvesek és szépek voltak. Énekeltek, táncoltak, kedvébe jártak anélkül, hogy Guncsi elvárta volna tőlük. Egy-két nap elteltével szerelmesleveleket kapott. Egy kisfiú volt a postás.  Válaszolnia kellett a levelekre.  Szép verssorokkal próbált üzenni, amiért a lányok igencsak megkedvelték. Egymásnak mutogatták a leveleket és büszkélkedtek vele, de kettesben soha nem lehetett egyikkel sem.      

 A hajlott hátú, vékony, fehérhajú öregasszonyt minden nap meglátogatta.  Egy évszázad elmúlt borzalmait és örömeit élte át úgy, hogy tiszta maradt az elméje és a látása is. Sok tanulságos történettel halmozta el esténként a cigánytelep lakóit.  Körbeülték és hallgatták moccanás nélkül. Az egyik történetében azt állította, hogy a cigányság a Fáraó népe volt, és valamikor nagyon régen a Napot imádták a cigányok. A kham és khamnyit hozta példának.  A kham napot jelent cigányul, a khamnyi meg terhes nőt. A terhesség a Nap által áldott állapot. Erre a kijelentésére egy másik magyarázatot is előadott, hogy ha bajba kerültek a cigányok, akkor kora reggel a Nap felé fordultak, és úgy fohászkodnak hozzá, mint most Istenhez.

Jól kijött az öregasszonnyal. Sok esetben elmaradt a fiataloktól, és őt hallgatta, mint valami rádiót. Folyamatosan mesélt, megbecsülhetetlen értékek éltek benne. Ő volt a telep királynője. Mindenki törődött vele. A hetven körüliek is, akik azt mondták róla, hogy amikor ők kisgyerekek voltak, a fehér hajú néni már akkor öregasszony volt. Nem lehetett pontosan meghatározni éveit. Ő maga sem tudta.

(Nagy Gusztáv A cigányok tündérországa című, megjelenés előtt álló könyvéből.)

Nagy Gusztáv legutóbb a Szöveten: