VERS

Rigó Tibor: Eloltják lángjaikat…

Eloltják
lángjaikat
a nyár esti csillagok
a szél fütyülve
söpri le
a nagy díszes színpadot
szürke kabátjában az ősz
tarka falevelet kerget
látom már ahogy
majd elidőz
és minden fát megtekerget
belé könyököl keményen a bokrok remegő hasába
vére kibuggyan apró levelének
felreped a szája
csend lesz majd végül
és a tájra ráül a komor félhomály
szemem bezárom
a fejem megszédült
de vissza tartom a könnyem
ne tudja senki
itt bennem
mi fáj
a nyárral majd
elmegyek én is
nincs ami többé visszatart
látom a folyó már sápad fehérlik
tajtékzik kék vizén
a hab
egy szomorú fűz
hajlik rá a partról
hullatva könnyként
ezüstös levelét
hasztalan marasztal
hisz én már rég nem alszom
ami ékem volt
az
pereg már le rólam
hideg ráz fázom
szép nyaram elmúlt véget ért.

Rigó Tibor a Szöveten: