VERS

Rigó Tibor: [Ahogy az ősz a fákat…]

Ahogy
az ősz a fákat
már lopva kutatja
gomolygó párát lehel rájuk
hogy leveleiket véresre csókolja
és mikor már sápadtan
a földre alélnak
véget vet majd
a látványos cirkusznak
a tél
mert jő majd
láthatatlanul
lépte reccsen a dermedt avaron
ám te csak akkor hallod már
ha a közeledben
jut
állsz csak megriadtan
szárnyad lefagy
nem vagy már más
csak egy megdermedt kismadár
most örülj még csak az ősznek
mert kezdi lassan
színeit bontani
a bomló természet
barna szeplőt dob az
augusztust elsirató
lombokra
az egyre hűvösebb
rózsák szirmait számláló eső
ettől jut majd gyakrabban eszedbe
a dombok mögötti
néma temető
ahol anyád-apád
és talán
túl korán
elmemt gyermeked
pihen
titkon készülsz már te is az útra
de még valamit mindig tenni kell
most a nyár csendes elmúlását
nézed
elvérzik lassan
vércseppeket fest
az égen
minden este
és sápad a táj
fakulni kezd
a virág
ezért most vigaszt keresel
egy bús versben
és közben tán
észre sem veszed
a szél már letépett
egy gyengécske
falevelet
viszi pergeti
repíti innen messzire
szőnyeget sző már
az elmúlás csendes lépteinek.

Rigó Tibor verse korábban a Szöveten:

Egy hozzászólás

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük