PUBLICISZTIKA

Varjú Zoltán: Sokan vagyunk

Szerintem, sokan vagyunk ezzel így, sokan unjuk már a hülyeségeket.

Amikor bekapcsolod a tévét, rád ömlik a szenny, álkulturális műsorokban agyhalott celebek osztják az észt, mintha lenne nekik mit osztani, és ami a szörnyű, hogy ezekre a véglényekre mégiscsak van igény, hiszen, ha nem nézné őket senki sem, akkor nyilván, egy idő múltán, eltűnnének a pöcegödreikben, ahová igazán valók. Nem „villákba, meg bohócmaskarákban, különböző színpadokra és stúdiókba, ahol szintén a színvonaltalan műsorokban, hasonlóan semmirekellő műsorvezetői titulusban tetszelgő nímandok társaságában tetszeleghetnek.

No, sebaj, mert ha arrébb kapcsolsz, azonnal rád lelnek a reklámblokkok, amelyek gyakran, több műsoridőt tesznek ki, mint az éppen aktuális „remekművek” a műsoridővel összesen. Na, azokban aztán tényleg művészi és társadalmi értékekre lelhet a néző. Ha, éppen arra van kedve valakinek, akkor a hüvelyszárazság mellett, a gombáira is megoldást talál. S ha eközben megéhezne, bekaphat pár falatot; tonhalat, csokit, cukrot, babám faszát… akármijét, hogy utána, bepelenkázza a gyermekét, akárkijét, vagy saját magát, miután összerondította önmagát a fenti gyönyöröktől, azután fogat moshasson, ha van neki, illetve telik rávaló az új fogsorára, hogy a szép, fehér gyöngysorát csillogtathassa a kitárt szájjal mosolygó reklámhősök stílusában.

Igen, és/amennyiben még nem költötte el a néző a minimál(is) nyugdíját-bérét és közmunkás-juttatását, illetve a hasonlóan “hatalmas” jövedelmét, talán telik még a napi lét küzdelmei mellett a rezsiszámlák kifizetése után, némi göncre, ami róla vagy a gyerekeiről leszakadt. Esetleg, urambocsá egy darabka szappanra, ami amúgy minden kórokozóra tökéletes megoldást jelent, és nem kell aranyárban megvenni a csili-vili, kéz-láb és egyéb testrészek fertőtlenítőszereit.

Persze, még mindig van lejjebb, mert, ha ebbe belefáradsz, és úgy döntesz, arrébb menekülsz néhány csatornával, akkor azonnal megtalálnak, a köztörvényes bűnözök, akik teli torokkal üvöltik a képünkbe az aktuális acsarkodásaik tárgyát, és az állandó gyűlölködéseiket, miközben folyamatosan, mindegyikük, mindenkit meg akar téríteni vagy menteni. Pedig valójában, minket kellene megmentenie tőlük a Jóistennek és saját magukat megtéríteniük, amíg jobb létre nem szenderülnek, mert utána már Istentől is felesleges kérniük a megbocsátást, hiába is várnák tőle, nem jön el a megváltó kegyelem.

Az állandó félelemkeltés és bűnbakkeresés közben álhírgyártással traktálják a jónépet, és ami igazán különös, hogy a többség ahelyett, hogy egy emberként felállva azt mondaná: „Elég volt mindannyiótokból!” – ehelyett együtt retteg és gyűlölködik, vagy cinkosan tűri azt, hogy mindenki mindenkivel örökösen hadban álljon, és állandó csatákat vív az általuk kirobbantott háborúkban, szerte a nagyvilágban, egyre mélyebbre ásva olyan társadalmi megosztottságú árkokat, aminek a következményeit hosszú távon megjósolni sem lehet. Mindeközben az ezerrészre szakadt országunkban folyamatosan vizionálnak, és heroikus megnyilatkozásokkal próbálják mind idehaza, mind külföldön elhitetni, pro és kontra, hogy náluk a bölcsek köve, amivel felhatalmazást éreznek a hatalom örök birtoklására, vagy annak az örökre történő elorzására, mert ők aztán majd megmutatják, hogy mi mindenre lennének képesek. Lázálmos jóslataik állandó szembenállásuk következményeként egy önsorsrontó beteljesülésben látszanak megvalósulni, ami kaotikus katyvasszá forrva pusztítja az emberek lelkét, és aminek a következményeit nekünk kell elviselnünk, nap mint nap, miközben ők mindannyian, az újkori dzsentrik és az urambátyámék a háttérben összekapaszkodva, a mi hátunkon kapaszkodnak fel az égi magaslatokba.

Közben pereg a film és folyik a „show” tovább, amiben a nézőseregnek csupán a cinikus kioktatás, pökhendi lenézés jut szerepül, de a kommunikáció tökéletes: „Mi szembe megyünk a hatalommal, és mindenkit képviselve az összefogás csodafegyverei leszünk!” – igaz, szinte mind kapott már lehetőséget, és aki megtapasztalta őket, elátkozta a pillanatát annak, amikor az urnák elé járulva odabiggyesztette melléjük az ikszet. De most, újra bejelentkeznének mindannyian, bízva abban, hogy a társadalom emlékezete, mára talán megkopva, megint bársonyszéket nyújt feléjük. Jönnének s jönnek, kérlelhetetlenül, illetve kéretlenül. Ez van az egyik kosárban, míg a másikban szintén cinizmusra lelsz és mellékszereplővé silányítanak a saját életed filmjében. Mondván, te vagy a legfontosabb, úgyhogy a főszerepet, majd kiosztjuk a mieink közt, csupán téged megóvva mindentől és mindenkitől, miközben lassan kispadra ültetve az életed meccsében még labdába sem rúghatsz.. mert a labdádat valaki hazavitte szuvenírnek. De visz itt mindenki mindent, mint a piros hetes; betont, utat, kavicsot, völgyhidat, metrót, gyárakat, földet, stadiont, közbeszerzést, közpénzt „nokiás” dobozban, vagy raklapon. Mindent, ami nincs lebetonozva, de még azt is, ha urambátyámék elvtelentársaikkal úgy látják jónak, esetleg az újkori dzsentrilegények-leányok megkívánják azt, és birtokolni vágyják.

Akkor is, és most is, ugyan még tépheti bárki a száját, vagy sopánkodhat, akár itt a nagytestvér előtt, ahol most is belistáznak minden oldalról és izmusból. Ne legyen kétséged efelől, ha úgy érzik nem vagy velük, mert akkor ugye ellenük… bele se gondolva abba, hogy ma már a többség enyhe undorral tekint mindegyikükre, és csupán a munkahelyi és az egyéb irányú megtorlásoktól való félelem, vagy az apátiába süllyesztő fásultság bénítja meg legtöbbek akaratát, hogy őszintén kimerje mondani: az elmúlt harminc év sorozatos tragédiákat és folyamatos cserbenhagyások tömegeit hozta. No meg, tömeges munkanélküliséget, kirabolt állami tulajdont a privatizáció köntösébe bújtatva, sok esetben köztörvényes bűnözésben kimerült ügyletekkel tarkítva, olajszőkítést, majd borhamisítást, talán ugyanazon hálózattal és eszközökkel. Néhány robbantást, gyilkosságot, rablást, mérhetetlen mélyszegénységet, ami csak bizonyos rétegeket és térségeket sújt, aztán, ha ez se lett volna elég, akkor néhány brókerbotrányt, piramisjátékokat – s ezeket szinte minden esetben hatalomközeli politikai és/vagy gazdasági szálak fontak át. Aztán konszolidáltak bankokat az adófizetők pénzén, amit jó eséllyel utána mindig az aktuális hatalom szolgálatába, esetleg a tulajdonába állítottak/adtak. De semmi baj, mert jönnek újra és újra a bankok, adnak számolatlanul hitelt, fűt meg fát, barackot ígérve, hogy később legyen megint mit elvenni tőletek. Az örökké profitéhes tömegmanipulátorok meg elárasztanak bármivel; csili-vili kütyüvel, farokcsóváló kézikészülékekkel, génmódosított élelmiszernek látszó tárgyakkal, csak vegye-vigye-egye mindenki, ha kell, ha nem, mert ez most a trendi, hiszen megmondják helyetted, hogyan élj és megírják helyetted az életed regényét. Üdvözlégy szép, új világ, üdvözlégy demokráciának csúfolt valami, üdvözlégy kegyelemmel teljes…

Pont emiatt, fontosnak tartom elmondani, kedves média, meg mindenki más, hogy nem veszek semmi olyat, amire nincs szükségem, amit nem akarok. Nem kezdek el gyűlölni, se rokont, se barátot, se ismerőst, se senki mást, mert az másképp gondol dolgokat, mint jómagam, és semmilyen irányból, nem kérek kéretlen tanácsokat, nem kérek divatos, se divatja múlt trendeket és agymosást sem senkitől. Főként olyanoktól nem, akik, arra jobban rászorulnak, mint bárki más, miközben ész nélkül nem látnak még az orruk hegyéig sem az elvakult gyűlölettől…

Szerintem, sokan vagyunk ezzel így, sokan unjuk már a hülyeségeket.

Egy hozzászólás

  • Plehel Zsuzsanna Erzsebet

    Varju Zoltan

    Az ember sehol nem talal tobb vilagossagot
    es tobb bekesseget
    Mint amennyit a sziveben elvisz
    a szeretet jogan leirt gondolataidbol.
    Nehany sorban az emberiseg minden
    Oromem banata, josaga, szeretete
    Az egesz elete elfer.
    S elfer a titok… amit csak Te tudsz
    Amitol igazi varjuzolis lesz a vers!

    Koszonom szepen neked Zoltan
    Koszonom, hogy olvashatom
    hallgathatom gyonyoru lelkedet!
    Szeretettel

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük