
Márkus László: Széljegyzet
Lelkemről mállik a vakolat, építőkövei napfényre kerülnek, előtűnik megannyi titkom. Amit látsz, az a pucér való, minden, mit hóbortos hitem habarcsa egybefog. Kint ugyan nyár van, de szívem zúzmarás, a meszesedő erekben vérem torlaszokat emel. Nemsoká harangoznak. Vénülő múzsám kopott billentyűzeten játszik, de savószín szememben villóznak még szikrák. Nem motivál, mit hoz a holnap, kifelé is kopogok az ajtón, csoszogó árnyékomat lopva megsüvegelem. Csak jókedvem töretlen, bár a lányokat már nem kergetem, türelmem és hitem régi, hátha házhoz jönnek.
Márkus László verse legutóbb a Szöveten:
One Comment
Pingback: