KRITIKA

Bence Erika: Egy istenadta tehetség (Holczer Dávid: Felívelő Lejtmenet)

Csak kis hezitálást követően írtam fel a fiatal költő, Holczer Dávid versének (Levetkőzhetetlen) sorai asszociálta címet. A bizonytalanságot nem a nyilvánvaló Nietzsche-allúzió („isten halott”) és a rá következő triviális mondat („de voltak más alapbetegségei is”) alkotta irónia váltotta ki, s nem is a kérdés, hogy ezek után lehet-e ezt a – felelőtlen és túl gyakori kicímkézése miatt – elkoptatottá vált mondást egy recenzió címéül adni, hanem egy réges régi vajdasági irodalmi történet: a Kisbéry-jelenség.

            Kisbéry János (1901–1975) Epling néven látta meg a napvilágot a bácskai Szilágyi faluban, de Bezdánban nevelkedett, és járt általános iskolába (magasabb képzettséget nem is szerzett), Újvidéken, Budapesten, a második világháborút követően Németországban volt gyári munkás. Mint író csak egy jobboldali lapnál kapott állást 1941-ben (emiatt kellett aztán menekülnie), de művei megjelentek az Ákácok alatt (1933) című, Szenteleky Kornél (1893–1933), a vajdasági magyar irodalom Kazinczyja által szerkesztett első jugoszláviai magyar novellaantológiában, illetve a (másik vagy második „irodalomteremtő”) Herceg János (1909–1995) szerkesztette A diófa árnyékában (1942) című, hasonló tartalmú és műfajú kötetben.  Utóbbi gyakran mesélt arról történeteket, hogyan égetett el egy tehetséget (Kisbéry novellaírói affinitását) a korán jött dicséret:

„[…] Mikor a levél végére értem, izgalom fogott el. Nem sok ilyen rokonszenves emberrel találkoztam az életben, mint ezzel az ismeretlennel, akit még ma sem ismerek testi mivoltában. Tüstént válaszoltam. Közöltem vele, hogy pusztán levele alapján jeles írónak tartom őt, érett gondolkozónak, finom, tartalmas kritikusnak. Kértem, hogy tudassa, kicsoda-micsoda. Erről ugyanis fogalmam se volt. Sokunkkal megesett, hogy itt-ott véletlenül rábukkantunk egy eltemetkezett költőre, egy elbeszélőre, aki frissen, kellemesen mesél. De csiszolt prózaíróra akadni, aki ítéleteinek önállóságával, észrevételeinek tisztaságával, mértéktartása pontosságával tűnik ki, nehezebb. Még rejtélyesebbé tette előttem kilétét az, hogy irodalomra még célzást se tett a levélben, mely magában is – a legnemesebb értelemben vett – irodalom volt…” Kosztolányi Dezső, Új Idők, 1930. augusztus 24.

         (Amíg kerestem a vajdasági magyar irodalmi legenda valószerűségét alátámasztó dokumentumokat az interneten, végig Németh László nevét adtam meg keresőszóként. Két dolog lehetséges. Németh László is írt felmagasztaló kritikát, dicséretet Kisbéry János prózájáról, vagy az emlékezet útvesztői átláthatatlanok. A fenti cikk jelent meg találatként. Herceg tehát mindig a Németh- vagy inkább Kosztolányi-recenzióra, esetleg mindkettőre hivatkozott, amikor elmondta, miért nem lett „nagy író” a „született írózseni” Kisbéry. De Herceg János elbeszélői stílusát mindig is áthatotta a legendaalkotó gesztus.[1])           

Az emlékezet képlékenységét és a legendateremtő magatartás képzelőerejének szabadságát figyelembe véve, mégis teljes nyugalommal írtam hát fel címként Holczer Dávid Felívelő Lejtmenet című kötetéről szóló ismertetőm fölé: Egy istenadta tehetség. Hiszen a – könyvészeti szempontból meglehetősen szerény – verseskötet minden szövege a (túlontúl) fiatal (ha jól tudom, tizenhat éves) szerző verselési tehetségének, szövegalkotásának, gondolati és kritikai erejének, asszociatív és önreflexív készségének perspektivikusságáról, spontaneitásában is lenyűgöző hatásáról tanúskodik. Az lehet az érzésünk verseit olvasva, hogy akár tudatosan, akár ösztönösen  nyúl egy témához, jeleníti meg élményeit (Szonett magamnak, Én vagyok), érzéseit (Bájos múzsák, szép lidércek, Kenyeret az éhezőnek), szólaltatja meg gondolatait, alkalmaz és eliminál verselési szabályokat, tropológiai képzeteket, stilisztikai alakzatokat (mint  a refrén az Útitárs című költeményben), reflektál költészeti hagyományokra  (Federico García Lorca) és aktuális jelenségekre, nyúl a humor, köztük az (ön)irónia (Mert élnem kell, Angyalgyilkosság) változataihoz versírás közben: az eredmény  mindig jó vers lesz.

            Nem tartom túlzásnak e sorjázó imperatívuszokat még akkor sem, ha a verseskötet anyaga korántsem hibátlan (hiszen már a címe is kifogásolható oximoron), s természetszerűleg egyenetlen. De mutasson fel bárki egy olyan, tizenéves költő által létrehozott ciklust, amely mentes mindenféle prozódiai, stilisztikai vagy poétikai zökkenőtől. Mutasson fel bárki egy kiforrott költő által megjelentetett kötetet, amelynek versanyaga az említett végső letisztultságot mutatja! Nem sok példa lenne rá.

            És értem is a sietséget, ami ezt a verseskötetet létrehozta. Van, aki „könyvdüh”-nek nevezi. Ugyanis térségünkben, egyfajta idejétmúlt szubsztancialista felfogás értelmében, az számít költőnek és írónak, akinek „könyve van”[2]. Ám Holczer Dávid iránt ez az elnéző kritikai gesztus nemcsak e tapasztalat és körülmény, valamint kifejezetten fiatal kora miatt  elfogadható magatartás: a verseskötet után létrejött és napvilágot látott újabb versei, versfordításai és más szövegei (például: képversek és installációk) győznek meg arról, hogy fejlődésének és költészete alakulásának „menete” valóban „felfelé ívelő” – tartós „lejtmenet”-ek nélkül.


[1] Nem szeretnék dehonesztáló megjegyzéseket tenni, még kevésbé rég elhunytak emlékét sérteni, ezért csak egy rövid lábjegyzetben mondom el: a nyolcvanas évek végén Bezdánban sikerült az író özvegyével is beszélni ezekről a dolgokról, valahol terjedelmes jegyzeteim is vannak róla, minek következtében kissé árnyaltabb megvilágításba került – legalábbis az én szememben – ez a történet. A körülmények szerepe nőtt meg az irodalmi legenda alkotóelemei helyett. 

[2] Hadd ne említsem itt példaként nagyrészt magánkiadásban napvilágot látott hét, tizenkét vagy akár harminckét önálló kötetükkel példálózó, magukat ebből kifolyólag sikeres íróként aposztrofáló szerzők esetét, akiknek harminckét kötetes költői teljesítménye nem több a „mintha egy sem lenne” értékétől.

A cikk első változata a Holdkatlanon:

https://holdkatlan.hu/index.php/rovatok/horizont/10938-horizont-isten-halott-de-voltak-mas-alapbetegsegei-is-holczer-david-versei

Holczer Dávid versei a Szöveten: