VERS

Rigó Tibor: Mondanám

Mondanám
a dombokra
ráült már az ősz
vizes lett a homloka
és most elidőz
emészti önmagát tudja hogy ha
majd
ereje fogytán
megsárgul elalél akár
az utolsó falevél anyám szép
cseresznyefáján
pedig az is mily
sokat hitt öntelten magáról
mint a kényes kis menyasszony
virágdíszes kontyával
úgy pergert táncolt
a tavaszi víg szélben
örökké tart majd
hitte merészen
hogy csábos illatától részegült
méhecskék zsonganak
azt hitte gyümölcse
megtölt majd minden üres kosarat
és most csak ott áll kifosztva
roskadva a szélben
ősz festi homlokát
dús kontya kibomlott
egészen
ott áll a kertben
már az őszre várva
mi szegény anyámnak is dért festett hajára
lám fát is ültetett
mégis csak legyőzte
az ősz és annak gyilkos ködös gőze
ami most ott fenn
a dombokon gomolyog
mélyen magába szippantja
a nyári édeskés illatot
és ha tüdeje megtelt már
lecsap majd a tájra
sárgul a lomb
majd
kopár lesz jóanyám
szép cseresznye fája.

Rigó Tibor verse legutóbb a Szöveten: