PRÓZAIRODALOM

Ürmös Attila: Sarkkörön innen és túl (1.)

Nagy M. Hedvig fotója

Skandinávia? Ott hideg van! – mondták apának a kollégák a tanáriban,  ám kilencszázhetvenötben két cél lebegett a szüleim előtt. Az egyik, hogy a szigetekre épült Stockholm tornyai és kupolái közt kocsikázva megkeressük Gálfi Pisti lányát, Adriennt és a férjét, Laci bácsit. A másik: látni a sarkkörön túl egy fehér éjszakát.

Már az odavezető út is igazi kaland volt Csehszlovákián, Nyugat-Németországon, Dánián át. Az autobahn egyhangúságát az útjelző táblák törték meg: számoltuk vissza a kilométereket, Hamburg 400, aztán 170, majd 60 km. Flensburgnál Dánia jött. Odenseben megnéztük Andersen emlékházát, cilinderét, kofferét, esernyőjét, útirajzait. Nyborgnál hajóra szálltunk, a szigeten Koppenhága várt, a kempingben játszótér. Hintáztam, gyereklétrán másztam, a legmagasabb csúszda tetejéről néztem, hogy anya épp a vacsorához terít. Ekkor egy csapat lány sétált be a játszótérre. Egymás vállát fogták, és Beatlest énekeltek: We all live in a Yellow Submarine! Fentről csinosnak tűntek a szoknyácskáikban, játszóruháikban, szerettem volna ismerkedni, ezért amikor a csúszda közelébe értek, megráztam a korlátot. Felnéztek, én meg intettem: Helló!

Saccolgatták, ki lehetek, aztán tovább indultak. Ekkor újra megráztam a korlátot, és morogni kezdtem. Páran nevettek, mire én nagy vigyorral kieresztettem egy gyerektigris-bőgést. Vigyorogva szóltak fel: Are you crazy?

            Hatévesen még nem ismertem a kréjzi szót. A recepciókon bármikor el tudtam darálni a kempinges bejelentkezőt: Van tent, van kar, tú perszonsz, tú csildren, de most összezavarodtam. Kedvesen mondták, a szemük huncutul csillogott, ezért azt gondoltam, ez valami tréfás ismerkedő szöveg. Még a hálózsákba bújva, elalváskor is ízlelgettem az új szót: kréjzi, kréjzi… Olyan szívmelengető volt benne az é, és a végén a kérdésbe nyúló i.

Koppenhágában sok a kerékpáros, a városháza egyhangú vöröstéglából épült, a Louis Toussaud viaszbábu-múzeum azonban csúcs. Amíg apa megvette a jegyeket, én, a súlyfelesleggel küszködő, fáradékony kisgyerek, leültem a hallban. A székeken mások is pihentek. Amikor jobban szemügyre vettem őket, rájöttem, mind viaszemberek. Az ajtóban a jegyellenőrről is kiderült, hogy bábu. 

Bent Chaplin fogadott, sétapálcája végével egy lámpaoszlopba kapaszkodva forgott körbe-körbe. Jött Picasso, majd Björn Borg a teniszbajnok ütött egy labdát, aztán Thor emelte magasba villámló kalapácsát. Cikázó fények, mennydörgés, végre egy múzeum, ami nem dögunalom! Hamlet a vár fokán, tubi ór nattubi, mögé vetítették apja szellemét. A technika igazi csodája a pincében várt: tévéképernyőn egy ember vonásai lassú precizitással változtak vérfarkassá, majd vissza emberré.

Dr. Petiot vérfoltos fehér köpenyében ügyködött az alagsorban, a repülőtéri váróteremből Kojak tar feje villant, Greta Garbo jött csillogó ruhákban, Ingrid Bergman meztelenül, majd Nobel, Grieg, Ibsen…

            Zúgott a fejünk, mire kijutottunk a napfényre. Átsétáltunk a Tivoli virágos ligetébe, ahol a gyerekek flipperek, videójátékok és hullámvasutak rengetegébe vetik magukat, az apukák pedig vaskos korsókból helyi söröket kortyolgatnak a kávéházak kovácsoltvas székein. Tovább, tovább! A szüleim nem akartak itt pénzt költeni. Az Amalienborgnál medvebőr kucsmás díszőrség állt, a Strøgeten anya vikingnek öltözött szendvicsembert fényképezett, apa meg morgott, amikor egy templomot, majd vele szemben pornómozit látott. Eeeh! A kapitalizmus! – csóválta fejét. Csehországban meg a vörös csillagoktól lett rosszul, hát ilyen az én apám, folyton viszonyít, őröl, keresi a helyét a világban.

Az Esplanaden utca végében megtaláltuk a tengert, partján a bronz hableányszobrot. Apa azt akarta, más is értse, ezért németül méltatlankodott: Alig látszik ki a sziklák közül, olyan kicsi! 

Egy elegánsan öltözött ötven év körüli férfi – szintén németül – szól neki, hogy inkább szerencsésnek kéne éreznie magát, mert nemrég huligánok verték le a szobor fejét, és csak pár napja javították meg.

Örülünk a nem-fejetlen hableánynak. A közeli szuvenírboltban megvesszük kicsinyített mását, otthon apáék szobájában áll majd az íróasztalon.

Ürmös Attila legutóbb a Szöveten: