VERS

Bartha György: újdonságok

dékárt éppen a műhely ácsazatán ügyködött amikor a távolban két egymástól független
és még egymástól is távol levő kocsit pillantott meg de mindkettő szemmel láthatóan a kúria felé
tartott mindkettő igen lassan haladt így megállapíthatta hogy súlyos rakományokkal
terheltek felkészült a fogadásukra elsőnek a kovács érkezett elhozta a megrendelt préseket
s a kováccsal közösen leemelték és a műhelybe cipelték a nehéz szerszámokat mire
ezzel végeztek bedöcögött a másik kocsi is egy bérkocsi az épület elé a királynő volt az
első aki megpillanthatta a lekászálódó érkező utasokat ádit fiait és feleségeit akik meglepetésként
a vártnál hamarabb érkeztek könnyebben és gyorsabban el tudtam intézni a dolgaimat
magyarázta ádi mindent eladtam törökországban azaz a pasa méltányosabb árakat kínált nekem
mint amire számítottam itt a környéken vásárolnék magunknak egy házat dékárt megértően
bólogatva helyeselt amíg ezt megtenned nem sikerül a vendégeink lesztek három szobára lenne
szükségünk egy a fiúknak egy az asszonyoknak s egy nekem elképzelhető kérdezte ádi
természetesen hiszen te már ismered a házat válasszatok pirult el a királynő a csendes
meghúzódó fejkendős asszonyokat méregetve míg a fiúk a személyes holmikat helyezték el
a kiválasztott szobákban ádi intésére a két nő a műhelybe cipelte a királynő által zsákokba
összegyűjtött szirmokat majd hozzáláttak a többi begyűjtéséhez az eddig csendben levő
ámuló kovács most megszólalt nekem a közelben van egy tanyám amit felkínálok megvételre
s ha ádinak megfelel megegyezhetünk a napokban megtekintheti rendben hunyorgott a
bolgár ám nem jöttem ajándék nélkül a szóra az egyik fiú az apja szobájából egy zsákot
és egy rézrudat hozott ki ez kávé mutatott ádi a zsákra felnyitotta és kivett belőle pár
babszemnyi magot ezeket a nyers szemeket meg kell pörkölni majd ledarálni erre szolgál
ez a szerkezet szétnyitotta kivett egy összecsukható meghajtókart a szemeket beleszórta a hengerbe
lecsukta a rá visszarakott kart megforgatta majd a henger másik felét húzta le ahová összegyűlt
az őrlemény ez csak mutató így nem hasznosítható a kávéital pörkölt őrölt porból készül
cukor és víz hozzáadásával a balkánon ismert de majd még megmutatom hogyan mi ott a
tea mellett ezt az italt is szívesen fogyasztjuk hisz fokozza az állóképességet a kovács szakmai
kíváncsisággal vizsgálta a darálót a mai napra ennyi elég lesz jegyezte meg dékárt nevetve
hogy teljes legyen a meglepetések sora ma én főzök egy bogrács gulyáslevest magyarosan

Bartha György dékárt-sorozatának előző része a Szöveten: