VERS

Varjú Zoltán: Szép, napos délelőtt

Szép, napos délelőttnek lóg a lába,
Pálma vet árnyékot a lelki nyomor
Udvarára. Frissen nyírt, üde pázsit
Virít, néhány-száz hektáros a telek,
Szelek fújdogálnak balra és jobbra.
Jobb sorsra érdemes, néha érdekes,
Máskor unalmas emberek jönnek-
Mennek, kilincset adva érdekeknek.
Mondhatni: Kit érdekelnek? Mégis,
Úgy vagyok ezzel, ha már Ők nem
Teszik, talán észre sem veszik, én,
Helyettük is szégyenlem; a belőlük
Áradó közönyt, a mindenre éhesek
Ét-vágyát, a semminek sem örülni
Akarását, a belső értékek tagadását,
Minden olyat, amiért igazából élni
Érdemes. Érdemes? Érdemes ezen
Filozofálni? – persze, azt, jómagam
Sem tudom, csak ezek a rút, furcsa,
Belső hangok kérdik tőlem folyton-
Folyvást, mint akinek elment a kevés,
Maradék esze; - Na, itt van, nesze!
Mondd, megérte? Megérte a sorba,
Nem beállni, a saját entitásodat
Megkeresve önmagadra rátalálni?
Mondd, megérte? Folyton-folyvást
Kérdezi tőlem, valami legbelül, itt,
Mélyen a zsigereimben, ahol a vér,
A testem húsában, az elmémnek
Értelmében elmerül. Végre elkerül,
Minden nyomasztó gondolat, hisz:
Szép, napos délelőttnek lóg a lába,
Végre valahára, a balkonra kiülve
Élvezem én is a szikrázó napsütést.
Fiatalok járnak-kelnek a parti fák
Hűvös árnyai alatt, közben, le-föl
Szemeznek, ami jó érzés a vétlen,
Leskelődő szemeknek, akik még
Nem felejtették el, milyen volt
Hajdan a tegnapelőtt, amikor még
Szóltak mélyen legbelül, a belső
Hangok, a tiszta érzések, a néma
Csókkal pecsételt zúgó harangok…
Mint, ezen a szép, napos délelőtt.

Varjú Zoltán verse legutóbb a Szöveten: