VERS

Márkus László: az éj neszei

szellemtanyák
törött ablakából
gyámoltalan lidércek
félve integetnek
a kertek alatt osonó
marcona alaknak
ő nem fél soha
megszokta tőle félnek

bagolyröptű
éjszakában
foszlott felhőn
lovagol a hold
s komótosan bájolog
kútba esett tükörképével
majd ügyefogyott
madárijesztők árnyékával
bújócskázik
éjjel övé a világ
ezen árnyékos fele

templomtorony
tántorgó zsindelyén
csámpás taktust ver
saját örömére
a bohém szél
s többszólamú
kéményluk furulyáin
menüettet komponál
nem zavarja fals hang
ha rosszul intonál

foszlott nádas
pusmog halkan
mellette frusztrált
foghíjas móló siránkozik
nem bír ki új telet
feléled ha olykor
színes levelekkel
cicomázza az ősz

meghasonlott lélek
bolyong a téren
felleghajtója
s művészkalapja
régmúlt dicsőségét
hirdetné
de süket sz éj

Márkus László verse legutóbb a Szöveten:

Egy hozzászólás

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük