VERS

Varjú Zoltán: Vox populi, vox dei

Nincs semmi baj, úgy látom, minden mindörök,
Igazából, semmi sem változik az emberietlenség
Lelkében. Hiszen, ha életedre török, ugyanazon
Gonoszság vezérli a testemet, ami végül eltemet,
Hagyván elporladni lelkemet, ami öröktől fogva
Így volt, van jelen. Sajnos, nem csak képzelem,
Komplexusokba zárva arat a félelem, mint egy
Förtelmes ragály rohasztja le a hajdanán szép,
Emberit, az emberi érzéseket. Amit aprópénzre
Váltott fel a gőg, a hatalom és uralkodási vágy,
Meg a mindent átható gyűlölet. Megható, már-
Már ez az őrület, amitől felzokognak oly sokan,
Míg a földi lét, lassan, de biztosan, a saját maga
Által teremtett vesztébe rohan. Ma már felsikolt
A föld, lerázná a vérszopóit, lerázva gyermekét,
Aki, nap mint nap az életére tör, segítségül hívva
Istenét, bízva benne, Ő, majd minden élősködőt
Elsöpör a meggyalázott föld színén. Meginogva
Ön-hitén, identitászavarukkal küzdenek az önhitt
Izmusok, kirekesztve bárki mást, a mára már, jól
Bevált, ősi, gonosz rigmusok. Félelem táplálta
Gyűlölet ölet, ami a léleknek a gyilkosa, gyakran
Járva kéz a kézben, közönyt szül a cinizmusnak,
Gyermeke lesz cinkosa. Vádol, listáz, tilt, betilt,
Közben megfigyel, várja, mit lépsz, ha megzsarol
Egy legutolsó senkivel, de nem éri be ennyivel,
Lelkedre vágyik minduntalan. Hasztalan tennél
Bármit ellene, a fotelbe épített örvény a mélybe
Húzza testedet, megkötözve az elméd, rabigába
Hajt. Idővel, fel sem ismered a bajt, rabul ejti
Értelmed a kényelem, a birtoklási vágyba rejtett
Mindent akarás, és az elvesztéstől való félelem.
Hol van itt az értelem? Kérdezem. Kétkedem,
Hogy valójában kérdezem, hiszen, ha én, ezt
Tényleg megteszem, rabláncra fűznek egyesek,
Aki; vádol, listáz, tilt, betilt, elhallgattat, vagy
Csupáncsak megzsarol a létezéssel, ahol, csak
Az élhet, ki meghajol. Meghajol, vagy derékban
Eltörik, szándékát és kedvét elveszik, megtörik
A hazug ígéretek, amit ma megígérnek, holnap
Bátran megszegik. Mindenki számít, ez lett
Mára a jólcsengő, szép, és hangzatos szlogen.
Igen. Milyen szép is lenne hinni, ezt a szólamot,
Hazugságokat feledni, felhőtlen mosollyal, víg
Perceken, órákon át, örömkönnyekig nevetni…
Nevetni mindenen, és őszintén a szemekbe
Nézve hinni, hinni abban, hogy még van, aki
Úgy gondolja, mint te meg én; - Élni akkor
Érdemes, ha van, akit szívből, tisztán szeress! –
Ezen, gyönyörű földgolyó, bármely szegletén.

Varjú Zoltán verse legutóbb a Szöveten: