VERS

Maros Márk: Színész

Mielőtt a nagyszínpad függönyét elengedné
a legelső tekintet, ő ott áll az emelvényen,
arcára, mint egy vágyott könyvre teríti kezét,
észleli gyorsan, hogy baj van, mert nem érzi
önnön érintését, kétségbeesik, letépi hát arcát,
a maszkot és hullni engedni, de még mielőtt
a nyugalom utolérné, kétségbeesik újból,
mi van, ha szerepemben végül hiteltelen
maradok, ezért csak tépkedi arcáról a mindig
következőt, az őt vastagon elfedőt, az újabb
és újabb darabot, de akárhogy igyekszik,
érintését nem érzi mégse, elkeseredetten
csinálja mégis a játék kezdetéig, vagyis
örökké, és miközben könnyei egyre folynak,
a földre hullt maszkok boldogan nevetnek.