Sebestyén Hedvig: Az én kulcsom

Maczanek József 2002-ben spórolt pénzéből és nagy nehezen kivárt családi örökségből vásárolta a lakását. Teljesen szabályosan, megbízható ügyvéd előtt írták alá a szerződést az előző tulajdonossal, Karpanek Emíliával, akinek történetünkben semmi szerepe nincs a továbbiakban.
A lakás per és tehermentes volt, és harmadik személy semmilyen jogot nem formálhatott rá, sem természetes személy, sem jogi entitás.
A lakás tűrhető helyen volt, tűrhető állapotban, mindössze 32 négyzetméter, udvarra néző, egy szoba-konyhás, azaz semmi különös.
Maczanek József agglegényként 8 évig élvezte a lakás kényelmét és a kellemes érzést, hogy nem kell többé bérelt szobákban meghúznia magát, ahol többnyire elviselhetetlen főbérlőket fogott ki, például az utolsó helyen azt az idős hölgyet, aki öregkori demenciában és inkontinenciában szenvedett, és számos bosszúságot okozott.
Reggelente égett szag terjengett a lakásban, mert a hölgy rendszeresen odaégette a pirítóst, elfelejtette lekapcsolni a gázt a kávéfőző alatt, a fűtést télvíz idején kikapcsolta, és ami a legrémesebb volt, Józsefnek ki kellett ragasztania a fényképét a hűtőre, mert a hölgy minden áldott nap rémülten nézte őt, és rendőrt akart hívni, elfelejtkezvén róla, hogy albérlője van, illetve egy szál, átlátszó, ezüstszínű pongyolában bóklászott a lakásban és Józsefnek kulcsra kellett zárnia a szobáját, hogy a hölgy ne zaklassa szexuális ajánlataival, arról is elfelejtkezve, hogy 84 éves.
Szerencsére ezek az idők elmúltak az új lakással.
Egy szép, áprilisi napon Maczanek József épp fújtatva érkezett az ajtaja elé (a lakás a negyediken volt és lifttel nem látták el a régi épületet), letette aktatáskáját az ajtó elé, ahogy szokása volt, és buzgó kulcskeresésbe kezdett. Máskor is nehezen találta meg a kulcsát, de ezúttal igazán bosszús volt, mert negyedóra elteltével a kulcs még mindig nem került elő.
Ekkor, a sors érdekes fordulataként egy ismeretlen, tökéletesen átlagos külsejű férfi jelent meg az ajtóban Maczanek úr kulcscsomójával a kezében, ami könnyen felismerhető volt, mert egy fekete-fehér műanyag focilabda díszítette.
Maczanek hálásan nyújtotta a kezét az ismeretlen felé, azt gondolván, hogy az egyik szomszéd az, aki a lépcsőházban esetleg megtalálta a kulcsot, és kedvesen utána hozta.
A férfi azonban döbbent tekintettel a következőt mondta Maczaneknek:
– Kérem, miért nyúlkál, ez az én kulcsom.
– Már, hogy lenne a maga kulcsa? – kérdezte Maczanek – hiszen ez az én lakásom és felismerem a kulcscsomót is.
– Ugyan, hogy tud ekkora őrültséget állítani? – kérdezte a férfi, és kinyitotta az ajtót. Maczanek szóhoz sem jutott ekkora szemtelenség láttán, és követte a férfit a lakásba.
– Kérem, miért követ engem? – fordult meg a férfi – nem jöhet be a lakásomba az engedélyem nélkül.
Maczanek döbbenten körülnézett. A lakás berendezése, még a terítő, az edények és a billegő, törött szék is arról tanúskodtak, hogy a saját lakásában áll, ám a konyhában egy kamaszforma lányka nézte döbbenten, kezében megállt a kanál, amivel csigatésztás húslevest kanalazott, és a szobából egy négyéves forma kislány és egy otthoni öltözéket viselő, hajcsavarókkal felszerelt asszony hasonlóan riadt tekintettel bámult rá. A televízióból a hírek pár mondata, majd reklám hangzott el, és a két férfi még mindig ott állt a konyhában, és felváltva egymást és a családot nézték.
A férfi odafordult Maczanekhez:
– Milyen furcsa. Ön azt állítja, ez az ön kulcsa és lakása, hasonlóképpen én is. Ráismerek a lakásra, de ez nem az én családom. A feleségem egyáltalán nem így néz ki, és három fiam van, kettő, hat és nyolc évesek. Lehet, hogy tévedés történt, és ez mégis az ön lakása?
– Az lehetetlen – mondta Maczanek – én is ráismerek a lakásra, de nekem egyáltalán nincs családom, egyedül élek.
Földbe gyökerezett lábbal álltak némán, és mielőtt a megdöbbenésből magukhoz tértek volna, az asszony rendőrt hívott, és nem sokkal a történtek után Maczanek és a férfi ugyanabban a cellában várták, hogy kihallgassák őket.
– Különös – mondta a férfi – igazán nem tudom, mit mondjak.
– Ezzel én is így vagyok – válaszolt Maczanek – nem értem, hogy történhetett ez. Csak van rá valami magyarázat. A kulcs önnél van?
– Nem, letettem a konyhaasztalra – mondta a férfi – most már az asszonyé, aki ott él a két gyermekkel.
– Nem értem. Egyáltalán nem értem – mondta Maczanek és várta, hogy a kihallgatás megkezdődjön.

Sebestyén Hedvig legutóbb a Szöveten: