Nagy Csaba: Tollal a kezemben

Tollal a kezemben
(papír nélkül).
A szobám setét
szegletében ülve,
pont, mint egykor,
mikor azt hittem,
hogy ha nem veszek tudomást
a világ szivárgó füstjeleiről,
akkor ez kölcsönös lesz.

Most is a sarok mélyén,
csendben, magányosan,
valamilyen költeményt próbálok
kierőszakolni magamból, a
láthatatlan tekintetek célkeresztjében.
Amiről tudni kell,
hogy nem képvisel majd
semmilyen kultúrprogramot,
nem tartalmaz
ókori pátoszt,
sem magasrendű
dialógust,
de még ömlesztett metaforát se, ha…
Minden igaz.
Azért remélem,
hogy talán túlmutat
majd reklámszövegeken,
de ha mégsem,
hát nem ítélem el.
Mert az enyém.
Még ha nem is az álmok
összevisszaságáról
szól, hanem a tisztánlátás öröméről,
a tanulás folyamatáról.
Világra jön
még holtan is…
Bár lehet, hogy csak üres szavak
teli kupaca lesz.
Csak a múlt sebeit
próbálja takarni.
Kusza gondolat – variáció,
még ha fáj is,
de ez tesz azzá,
aki vagyok.
Így…
így közhelyesen…
Nem kell ehhez orvosi diploma,
vagy bármiféle irodalmi ismeret.
Mert bennünk fogan ez,
és ölt alakot.
Benned is,
ki a réten a marhákat tereled.
Épp rúgott egyet:
Hát figyelj!

Nagy Csaba verse legutóbb a Szöveten: