PRÓZAIRODALOM

Ürmös Attila: Sarkkörön innen és túl (2.)

Amikor végre becsengettünk Adrienne néni stockholmi lakásába a Byalswagenen, senki sem nyitott ajtót. Rövid városnézés jött: skanzen sok állattal, városháza az unott vörös téglákból. Aztán az esti program: újabb ácsorgás Adri néni és Laci bácsi lakása előtt. A reménytelen csengetésre svéd szomszéd dugta ki a fejét, angolul és mutogatva közölte, hogy vidékre utaztak, egy munkatársukhoz, aki… tökmindegy. Három napot nem tudunk várni, rosszul jött ki a lépés, legközelebb telefonon kéne egyeztetni, nem levélben.

Elhagytuk a svéd fővárost, fenyőerdők közt kanyarogtunk észak felé a csiszolópapír állagú utakon. Luleåban a Lapp Múzeum mángorlói, sajtárai és fakupái egyáltalán nem érdekeltek, csak a falusi hálóteremben kiállított ormótlan ágy. A bátyám angolul kérdezte, miféle bútor ez, mire a teremőr: A lappoknál együtt alszik az egész család. Fotókra mutatott a falon, anyuka, apuka, nagymama, öt gyerek, vastagon beöltözve, egymás mellett, mint bundázott szardíniák.

Hetvenöt júliusának végén jutottunk el a sarkkörre, a finnországi Rovannieminél. A Napapiri táblán túl az erdőben vertük le a sátrat. Vadkempingezünk – mondta anya. Vaskos melegítőkbe öltözve vártuk a fehér éjszakát. Egyre hidegebb lett. Apa vacogva bontotta ki a Laci bácsinak szánt, pótkerékben csempészett sligovicát.

A fehér éjszaka vörösessárga, magunkra még több pulóvert húztunk, fáztunk, úgy bújunk össze a sátorban, mint a lappok a múzeumban.

Lent Helsinkiben már más volt a klíma, málna ért a kempingtáborban. A játszótéren egy edingburghi sráccal, Johnnal versenyeztem, ki tud messzebbre ugrani a mozgó hintáról. A szüleim közben elvéreztek a szovjet követségen, amikor az átutazó vízumot kérték Magyarország felé. Apa még akkor is mérgelődött, hogy nem nézhettük meg az Ermitázst, amikor ősszel feldübörgött a szelszintekercses iskolai futószalag, és megkezdődött a tanítás.

Ürmös Attila Sarkkörön innen és túl című prózájának előző része: