Varjú Zoltán versei: rezonancia; Nem vagy fair ma, Lucifer!; esti napozás

rezonancia

testemben minden atommag,
elektronfelhőben úszik,
szárnypróbálgató írásaim
fényei világítják meg elméd.
atomórába zárt múló percei
mögé szorult jövőnk,
hiperfinom energiaszintjei
sugározzák létfoszlányomat.
keresnéd hasztalan velem,
amíg engedem megkeresni
elpocsékolt tegnapodnak,
maghasadt fúzióit –
meghasonlott érzelmeid
illúzióinak cseréptöredéke
közt, a halálos rezonanciád.

Nem vagy fair ma, Lucifer!

Mi a korrekt, mi a jó?
Ki a korrupt, ki király?
Hol a jelen, hol a múlt?
Lehet, minden kitalált.

Mi a gonosz, mi a rossz?
Ki az angyal, ki ember?
Hol a vers, a hőseposz?
Nem vagy fair ma, Lucifer!

esti napozás

hullámtérbe temetkező épület
roskadoz víz felett
olyan bájosan omladozó uszály

parttalan úszik partig ég alatt
lemenő napsugár árnya
égő szoláriumcsíkkal festi meg

mint tetovált nő kelleti magát
kéjesen a kora esti
eső alá merült szivárványorgia

csak nézem lágyan andalítón
repedtkérgű alu-csónakom
partig ringatva éber álmot sző

Varjú Zoltán verse legutóbb a Szöveten: