PRÓZAIRODALOM

Csikai Gábor: Világvége után egy szép nyári estén (A titkosítások feloldása)

2020. április 11. Naplótöredék

…e

gy kellemesen meleg nyári kora este lesz, a nap lassan meg fog indulni lefelé, hogy betakarózzon a Budai-hegyekkel, én pedig pedig felszállok valahol, legvalószínűbben a Móriczon, ahol persze előtte valamit megiszok az Aranynégyszögben, nyilván ma már csak üdítőt, leginkább a Fapadosban (nekünk csak Fás volt annak idején, így vicces, hogy később erre emlékeztető nevet adtak neki), mert az maradt egyedül olyan, mint egykor, meg a 6-23-as, ma már Sarki tanszék, emlékeztet a 2000-es évek eleji, és ezáltal bennem élő önmagára, a Bercsényi borozót, az Oportót meg az Anonymust azóta felismerhetetlenné újították, az Icsa meg teljesen eltűnt, előbb hamburgeres lett a helyén, most meg ha jól láttam, vietnami étterem, de ebben nem vagyok biztos, csak az tuti, hogy valami távol-keleti, még a Borpatika maradt olyan, mint volt, de olyan helyre, ahol a legjobb borok vannak, bemenni egy kávéra esetleg üdítőre a legnagyobb árulás volna egykori önmagammal szemben, így az is kiesik, szóval le fogok tolni valami szigorúan alkoholmenteset vagy a Fapadosban, vagy Sarki Tanszékben, aztán fel a 47-es villamosra, hogy elinduljak Dél-Budára és vissza a múltba, persze annak modernizált változatába, hiszen húsz év alatt elég sok minden megváltozott, de a 21. század második évtizedének maszkja alól még sok helyen előbújik a 2000-es évek eleje, vagyis az én Budapestem, szóval érdemes még arra mennem, ha másért nem, hát azért, hogy lássam a 21. század második évtizedének maszkját, hogy mi és hogyan változott, úgyhogy menni fogok majd, alattam csendesen vagy épp hangosabban kattog a 47-es villamos, először a Fehérvári út elejének századelős majd 50-es években épült tégladobozai mellett, melyek lábaikban hordozzák egyetemista életem egyes szilánkjait, a még élő Rege és a nemrégiben elhalálozott Izsáki, sőt még előttük a Fehérvári Úti Vásárcsarnok, ahova ma is visszajárok, így az életem része maradt, aztán következik az Albertfalvi panel falanszter, melyet annak ellenére is szépnek látok, hogy mindig irtóztam a paneloktól, bár például mostanában megszerettem Győrben Adyvárost is, azaz én is változtam, így lehet, hogy én is a 21. század második évtizedének maszkjában járok, sőt lassan magamra kell öltenem a 3.évtizedet, bár ez elég durván indult, mint egy zs kategóriás katasztrófafilm ócska CGI-trükkökkel megspékelve szombat délután 4-kor a Film+-on, de ez akkor már nem fog érdekelni, ahogy elcsattog a villamos majd az egykori Wigwam mellett, aztán felkanyarodunk az albertfalvi kitérőre, ahol bal felől hiába van az Auchan, meg egy csomó másik áruház, nekem az üres, füves terület továbbra is, ugyanúgy, ahogy Budafok városközpont is egy hatalmas gödör, hiába csetteg be a villamos majd azon a kora estén a szép, modern épület mellé, nekem az továbbra sincs ott, hiába sétálok át az árkádjai alatt a buszmegállóba, olyan érzésem van, mintha a gödör fölött lebegnék, és persze az is egyértelmű, hogy az érkező 14-114-3-piros3 busz (Téténybusz már nincs, meg különben is az itt meg sem állt volna, hisz csak a Szent Gellért téren, az Október 23. utcánál, a Kelenföldi erőműnél, valamint a tétényi szent négységnél: Vágóhíd utca, József Attila utca, Háros utca, Jókai utca, állt meg mielőtt becsorgott a Campona végállomásra) is olyan mint régen, pedig ezek közül néhány viszonylat már meg is szűnt, mégis egy régi sötétkék busz érkezik barna bőrülésekkel, és mivel nem csuklós, így 14 vagy 114, Baross Gábor-telep, Ispiláng utca, ez is megmaradt bennem, fel is szállok gyorsan, irány Budatétény, de előtte még nyilván át kell vágni a vélhetően legcsúnyább magyar borvidéken, Budafokon, az ipari-beton-kopott ház folyosón, ami mellett még a Duna is ipari víznek tűnik, igaz, ezt a látszatot tovább erősíti, hogy a túlparton épp Csepel legcsúnyább ipari része van, de egyrészt ezen a szakaszon gyorsan átmegy a busz, másrészt, mivel a múltam része, így az emlékeim ezt is megszépítik valamelyest, ugyanúgy, ahogy a Kísérleti Lakótelep furcsa torzóját is, bár azt nagy eséllyel a Gödör szépíti meg, nem az a 2000 körüli hajléktalankocsma változata, hanem a későbbi felújított Kokó-féle, nem tudom, vele is mi lehet, később átvette a koleszbüfét, azóta nem hallottam róla, aztán a busz elhalad a Háros utca mellett, ahol először csorogtunk le Budatéténybe, az egész családdal az EOV 551 rendszámú, homokszínű Ladával, a városrészről akkor még azt se tudtam, hogy úgy hívják, mert a kollégium utcaneve miatt (Nagytétényi út 162-164) meg voltam győződve róla, hogy nagytétényi leszek, aztán elgurulunk egy másik mellékutca mellett, ahová már régen visszatették az utcanévtáblát, és már fel is bukkan a Jókai utca, meg a kisbolt, amit azóta egy nagyobb bolttal/kocsmával eltakartak, de gyanítom, még mindig üzemel, a novellákban nem került elő, de magával Istvánnal, a királlyal szoktam ott sorban állni, szóval Varga Mikivel, de akkoriban még nem volt selfie-korszak, így ez tény nem került megörökítésre, mindegy, de ott le fogok szállni azon a lassan kora estébe hajló késő délutánon, mikor már a hegyek szélét fogja nyalogatni a nap, aztán bátortalanul körbepillantok, majd megindulok a Jókai utcán a tűztorony irányába, és próbálom magamban összehasonlítani a 2020-as vagy 21-es Jókai utcát (majd meglátjuk, mikor mehetek oda) a 2000-es évek Jókai utcájával, és kelletlenül fogom megállapítani, hogy egyre kevésbé emlékszem a 2000-es évekbelire, sokkal inkább a későbbi visszatéréseim Jókai utcája lett az összehasonlítási alap, de ezen sem lesz sok időm gondolkodni, mert seperc alatt felérek a tűzoltósághoz, meg a Holsten sörözőhöz, ma már Erzsike Presszó, és talán oda is betérek valamire, pedig nem volt annyira jelentős az életemben, mint majd az eggyel följebbi hely lesz, illetve volt, mert már azt is megszüntették, de még oda is kell érni, úgyhogy felbaktatok a Budatétényi SE focipályája mellett, de a Kispadba már nem megyek be, a pár sorral fentebb leírtak miatt, így hiába is reménykedem benne, hogy ott is megihatok valamit, pedig az törzshelyem volt, és értelemszerűen nem fogok összefutni az egy időben ugyancsak törzsvendég Flipper Öcsivel, hiszen ő már örökre átköltözött a mennyei Hotel Mentolba, így itt épp csak hasonlóan körbe fogok pillantani, mint lent, a Jókai utca alján, majd szépen vissza is ballagok oda, hogy meginduljak végre a számomra oly legendás Nagytétényi Úti Kollégium (NÚK) irányába, persze közben felmerül majd bennem a gondolat, hogy körül kéne nézni a „hegyen”, azaz a Rózsakerti lakótelepen is, mert mert tőlem merőben idegen módon azt is kedveltem, mikor itt laktam, lényegében az egyetlen lakótelepnek tűnt, ahol el tudtam volna képzelni, hogy éljek, ha nem is örökre, de huzamosabb ideig, mert valahogy a többi telep ridegségéhez képest ez valahogy sokkal barátságosabb volt, igaz, nem régiben fellátogattam Gazdagrétre, a Szomszédok-lakótelepre is, és ma már ott is el tudnám képzelni magamat, de mindegy, erős a gyanúm, hogy most már maradok falusi gyerek, illetve most már bácsi, lassan meg öregember, lehet, hogy ezek is eszembe fognak jutni, és ezek is közrejátszanak abban, hogy végül mégse megyek föl Rózsakertbe, nem tudom, hogy lesz majd, de mindegy, lassan elérem a Kollégiumot, előtte még megnézem a házat, aminek az erkélyén landolt a papírrepülőm, aztán már tényleg a kolesz, de sajnos, illetve a bent lakóknak nyilván hálisten már ez se az az épület, amiben én laktam, teljesen felújították kívül-belül, kedvem is volna megnézni, de nagy eséllyel nem kéredzkedek be, csak kívülről lesem meg az út felőli, ELTÉ-s tornyot, mert bölcsész lévén nyilván abban laktam, nem a műszakisban, és a műszakist tekintettem a Sötét Toronynak, ami ráadásul akkor még belül se volt felújítva, mint a miénk, de ezen nem fogok gondolkodni, csak sétálgatok az épület körül, megnézem a hátsó udvart, ahol bitumenes, közben betonfalas meg vaskerítéses, szóval igazi gettófocipályán az életre-halálra menő meccseket vívtunk, meg itt volt az esélykiegyenlítő foci is, de arról nem itt volt szó, hanem a Gancegálban, de most nem emlékszem, az a pálya megmaradt-e a nagy felújításnál, pedig már voltam ott azóta, így nem vagyok benne biztos, hogy azt is meg fogom tudni-e nézni, mindenesetre feljebb sétálok a Közgazdász utcán, amiről közben megtudtam, hogy az utca végén lévő kastélyban működő egykori kereskedelmi iskoláról kapta a nevét, egy kónyi idős bácsi járt oda még a negyvenes években, ez akkor derült ki, mikorintejút csináltam vele a helyi lapba (Kónyi Kibíró), meg is döbbentem rajta újfent, hogyan találkoznak a végtelenben a párhuzamosok, aztán hamar vissza is fordulok, és még egy búcsúpillantást vetve a koleszra beballagok a Camponába is, ami továbbra sem több, mint egy egyre kopottabb kültelki pláza, persze amikor itt laktam, még új volt, sőt, mikor beköltöztem, előtte nap volt az avatás, szóval az elmúlt húsz évben velem együtt vált kopottá, azt, hogy milyen üzleteket nézek meg benne, nem tudom, mert persze azok is lecserélődtek az elmúlt 15-20 évben, szóval nagy eséllyel csak céltalanul kóválygok egyet még fiatalságomat keresve, de nem találva, aztán gyorsan ki is jövök, és beállok a buszmegállóba, hogy az első érkező 14es vagy 33-as busszal (manapság már ezek járnak errefelé) egy, most már egy időre végleges búcsúpillantást vetve az épületre, elindulok vissza a belváros felé, jelenlegi otthonom (?) a 2020-as évek felé, haza (?)…

Csikai Gábor prózája legutóbb a Szöveten: