VERS

Tóth Olivér: Utolsó panasztétel

Csalogtatott kutyát a jóság hittem tenyerednek
Csillagszirtre rakott fészkeimből is tojást törtél
Én ágyat vetettem a felém járt egykedvűségnek
Te zsemleföldként törtél osonó lábam alatt féltél
Én tetőt emeltem fekete karjaimból s kinevettek

A varjú lombot citált mező a tér károgásba kezd
Számodra számomra ismeretlen e régi s új rend
Hamvasság retinámon a dac vakító napsütésem
Cserfes szájú szelek fosztogatják gyümölcseidet
Éretten tépkedett habzsolt gyermekszememet

Elhiggyem hozzád tartozom első és utolsósoron
Volt úgy ha mellettem is voltál egyedüllétemben
Összevesztünk a velünk kacérkodó vézna csenden
És ma anyaképűségem tőled magamtól átkozom
Legyen mész egyetlen végleg sorvadó vályogfalon

Egyetlen férfihályog volt hitem hogy neked hittem
Szakadásban zúgásban zihálásban és törettetésben
Mikor szembányáimból lovak hordták az életéveket
Földkontyos rút alagutak poklaiba fogott be a halál
Tudom azóta haldoklom hogy téged megismertelek

Bár kár lenne minden vádlásom rám roskadt padlásom
Valaki bocsásson meg valaki engedje meg ne szeressek
Csalogtatott kutya a jóságnak úgy hittem tenyerednek
Elnyaldosnak tőled a görnyedthátú nőgyűlöletek kövek
Énekelnék érted de sírásom utolsó panasztétel ellened

Elhidd hozzád tartozom az őszelső és utolsó napon
Nyár volt ha mellettem is voltál egyedüllétemben
Összevesztünk véznán a velünk kacérkodó csenden
És ma anyaképűséged tőlem magadról átkozod
Legyek pengő réznap árnya lenyugvó hegyoldalon

Tóth Olivér verse legutóbb a Szöveten: