PRÓZAIRODALOM

Juhász Zsuzsanna: K

Évezredeket lépett előre aznap este. Vagy hátra, évezredeket. Előbb hátra, aztán előre. Csak nem vettük észre. Én sem.

            De a szabadságról nekem ezentúl ő fog eszembe jutni. Az idős, nagyon idős, de még járni tudó hölgy, ahogy egy este meztelenül jött elő a vacsorához.

            Pőrén, pici, bátorításra váró mosollyal. S tán még puszit is dobott volna, ha el nem kapom, és el nem vezetem. Mert a többiek megdöbbentek rajta, és ki is nevették. Mert nők voltak, meghunyászkodók, férfivágy pöcögtető bábok, civilizált némberek, na. Akik jó pár évezrede öltöztek, felöltöztek mindig, hogy vágyat keltsenek. S azt mondták álszenten vagy épp szívükből szólva, hogy nem a férfiakért, hanem önmagukért teszik. Teszik a szépet, a ruhát, az ékszert önmagukra.

            De ő nem, K. aznap este szakított minden hagyománnyal. És elege lett mindenféle rivalizálásból. Minden nőből, aki ellenére lehet, aki keresztbe tehet neki szebb ruhával, szebb testtel. És főleg saját korlátaiból lett elege, vagy inkább abból, hogy e korlátokat, a kissé széles csípőt, kissé vaskos combot, kissé keskeny szájat elvesse magától. Hogy megtagadja, leciccegje, sóhajtozzon alatta, mintha tényleg kereszt lenne. Ehelyett felvállalta mindet, és aznap este egészre gyúrta magát. Egésszé, és legalább maga által nem kritizáltra. Mert boldog volt, egészleges és megítéletlen önmagától.

            Csak nem vettük észre. Túl gyorsan, azaz váratlanul csinálta és szótlanul. Ahogy a zsenik, az igazi korszakalkotók adják át az emberiségnek a remekeiket. Némán és várva, hogy leessen a tantusz. És boldog mosollyal, mert ő már érti, hogy mire való, amit alkotott. Csak mi nem, nekünk meg kell magyarázni.

            Hogy K. néni se értette, miért dobok rá valami cuccot hirtelen. Nagyobbacska törülközőt, amit a nyálfolyósok elé szoktunk rakni étkezéskor. Pedig ő a nő történetét akarta megmutatni. A jel történetét. A tüzelés történetét. Vagyis szépen, emberien mondva a peteérettség történetét. Amit a nőnek, úgy látszik, annyira rejtve kellett hordania, hogy gyors, rövid szavunk sincs rá. Igaz, egy antropológus is azt mondta, a világ káoszba fulladna, eljönne a vég, ha a nőkön látszana, hogy éppen peteérettek. Hogy például egy irodában hol ez, hol az a nő sárlana éppen (bár ezt lovakra mondják), s akkor a férfiak megbolondulnának, nem tudnának a munkára figyelni. Nem is szólva arról, mondom én, hogy az érettségnek a látható (vérbő punci) jelén túl illata is lenne, ami kijutna a folyosóra és további járókelő férfiakat bolondítana meg.

            És akkor K. azt mondta egy este, hogy és akkor, mi van? Akkor ugyan mi lenne? A férfiak megszoknák, és megtanulnának uralkodni magukon. Mert a nő eddigi története a rejtőzés volt, az érettség eldugása. Innentől viszont nem. Mától a teljes, kendőzetlen női test kora jöhetne el. A női testnek soha áruba nem bocsátása. Mert idáig ez volt, nem? A férfitól való anyagi függés miatt a női test áruvá válása, hisz’ a jó parti keresése mi más lenne? Csakhogy olyan régóta csináljuk, hogy észre se vesszük. S mindezt megtetézte a férfiak ondósejtjeinek s ezzel vágyának rohamos csökkenése az elmúlt évszázadban. S a nők alkalmazkodtak ehhez is. Egyre nőbbnek kellett lenniük, hogy vágyat ébresszenek, és egyre fortélyosabbnak, hogy jó partnert szerezhessenek. Mindegy, hogyan és milyen áron, de előbb másnak kellett lenniük, mint a férfi, másmilyennek, hogy a férfi meghökkenjen és megálljon, hogy eltöprengjen rajtuk, hogy felkeltsék a vonzalmát. Másrészt a többi nőtől is különbözniük kellett, hogy ők maguk is jó partik legyenek. S ez a fajta különbözőség mindig aktuális, kor, társadalom és helyi trend-függő volt. Szóval bonyolult és ingoványos. Például icipicit kurvának is kellett lenniük, ha csak feleségnek kellettek, és butácskának is, nehogy a férfi félteni kezdje tőle a házát, vagyonát, ingóságát. De volt, hogy egészségesnek kellett lennie főleg, farosnak, csöcsösnek, ha munkásfeleségnek kellett. Most pedig, hát gazdasági társulások kezdenek alakulni inkább szerte a világon. A munkanélküliség rémével fenyegetetten barlang jellegű menedékekben élnek emberek, nemtől, kortól függetlenül. S csak az köti össze őket, hogy dolgoznak, s ezáltal fenn tudják tartani a kéglit. Vagy zömük dolgozik, s aki nem, az előbb-utóbb dolgozóra cserélődik ki. Sőt, van már kanapé, amit hol ez, hol az foglal el. Az az ideiglenesen dolgozóknak van fenntartva. Hol a báty alszik rajta, ha dolgozik, hol az öcs, vagy bárki rokon, bárki barát. S fizet érte természetesen, de csak keveset. Demokratikusan. Mert amíg kormányok jönnek és mennek, hol ettől, hol attól rettegnek, ott alant a nép demokratikus, igazságos. És pontosan számol. De a munkanélkülit előbb-utóbb kényszerűen neki is ki kell vetnie magából. Különben ő is mehetne lakni az utcára.

            S akkor miért is ne járhatnánk szabadon, csupaszon, egészségesen és korlátok nélkül? Otthon, vagy bárhol is talán. Hisz’ a nő története a peteérés más, jobb, emberibb története is lehetett volna. Jó jel és jó jelentés. Ahogy a csimpánzoknál csak pár nap, és eldől minden, mikor pár nősténynek megérik a petéje (náluk persze csak háromévente). S náluk nem is a hímek harcolnak a nőstényért, nem. A hímek megegyeznek hamar, sőt, ők eleve hierarchiában élnek, ebben töltik eleve a mindennapjaikat. A nőstényért folyó harc egyre szelídebb, ahogy felfelé haladunk az evolúcióban. A férfiak se szívesen verekednek nőért. És máshogy is verekednek, nem úgy, mintha tulajdonukért vagy életükért verekednének. Nem, a férfiharc csak a torzlelkű, torzra nevelt nőknek tetszik. Az ő hiúságukat legyezgeti, értéküket növeli, ha férfiak mennek ölre őértük. Sőt, a csimpánzoknál is főleg a nők csetepatéznak egymással. Egymás nemi szervét harapják vérzésig. S ezt nézhetjük állati vadságnak, de az is lehet, hogy a csimpánzok rátanultak. Jut eszembe, a legtépettebb lett mindig a nyerő a hímek érdeklődését tekintve. És akkor a csimpánzok tényleg rátanultak, dühükben tépték meg a domináns nőstényt, viszont ezzel ugyanakkor érdeklődést is keltettek a hímekben. A piros ugyanis vonzó. Vonzó alapjában, mert az érett gyümölcsre emlékeztet. S lehet, ki tudja, hogy mivel a hímek nem nevelnek kölyköket, ellustultak, el valahogy. És náluk is szép lassan csökkent az ondó és a nemi vágy. És akkor a csimpánzlányok is hím-vágykeltőkké kényszerültek válni. Ahogy a nők biztosan. Az ősnők, mert az antropológus szerint a nőknek jobb lenne, ha több kis mellük lenne. Ahogy a többi emlősnek. Csakhogy az ember úgy evolucionalizált, hogy minél nagyobb, vonzóbb legyen a melle a nőnek. Naná, hogy felkeltse a hímek vágyát, ami ugye már igen korán elkezdett csökkenni.

            S akkor ugyan miért is ne járhatnánk újra meztelenül. A férfiak ondószáma úgyis lassan a terméketlenség határa alá csökken. És vele a vágyuk is. S mindezt környezeti ártalmakra fogjuk, pedig valszeg a társadalmi helyzetük, állásuk, s a helyi családi hagyományok fogójában szorul össze, préselődik a mogyorójuk. S a pornó is, ami kezdetben ajz, a folytonos nézése is tompítja aztán érzékeiket. Úgyhogy a nők akár kinyílt, szőrtelenített puncirózsával is sétálgathatnának immár.

            És miért is ne? Igaza van, K. néni! Mert ők jönnének, jöhetnének! Tehetnék próbára magukat, van-e és mennyi szufla őbennük. Vér a pucájukban. Cigi, kaja és vérnyomáscsökkentők utáni állapotuk ugyan milyen?

            Mert a nők már nem akarnak lebirtokolni egyet se közülük. Mert az rizikós. Már a nők se szívesen mondják ki a holtodiglant. Ők se tudnának mit kezdeni egy beteg, fizikailag vagy mentálisan beteg gazdasági társsal.

            Mert ők is már csak nemtelen dolgozók. Gyerektelen, dolgozó szobatársak valahol Európában vagy bárhol. És teljesen mindegy, vagy éppen hogy nem, hogy kivel élnek nemi életet.

            Gyerekre nemigen telik nekik se. Akkor ugyan mire ez a nagy felhajtás? A másságra törekvés, a férfit felajzó más bőr, más cipő, más ruha, a test felékítése ékszerekkel?

            Az igazi ékesség, igaz, K. néni a teljeség, a test egészleges felszabadítása. És felkínálása.

            Odaadása egy este, úgy, ahogy van. Szabadon.

            Csak úgy. Látványnak.

Juhász Zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten: