VERS

Maros Márk: Önmagunk vendégei

A követ, amit fölfelé
görgettünk, nem találjuk
már sehol, még se lett
könnyebb ettől semmi.

Egy értelmezhetetlenségig
megpakolt garázs talán
többet tud mondani
a hiányról, mint bárki.

Akit magunknak hívunk
nem helyettesíthet minket.
Urnákban foganunk, mi,
önmagunk vendégei.

Hát így megyünk. Halkuló
hangunkat a szél hordja el,
ez a szánalmas fuldoklás
pedig jobban táplálja

tüdőnket, mint azelőtt
bármi. A semmi szemében
lehetünk mi többek?
Testünkről az árcédulát

vajon ki kaparja majd le?
És miféle szánalom, amit
mi a nyertesek iránt érzünk?
Mindez csak veszteség,

a győzelem viszont a miénk,
hisz olyan jól sikerült
válaszolnunk, hogy közben
elfelejtettük a kérdést.