Köves István: Vajákos

Előbb-utóbb csak megesik minden,
Egyszercsak még Gólem is föltápászkodik,
Mondogatta nagyanyám, aki konok volt, nagyon,
De könnyen megenyhült fecskéink fürge röpte láttán,
Kendőjét igazgatva olykor dalra is fakadt, hogy
Fecskemadár, fecskemadár, ahol te vagy, ott van a nyár …

Előbb-utóbb csak megesik minden,
Emlegetem én, nyalka, kiművelt fővárosi,
Ki fecskeröpte helyett szarkakaparászást bámul,
S ritkán dalol, inkább csak keservest dúdol magában:
Fecskemadár, fecskemadár, hol vagy te már, hol van a nyár,
S reménykedik, mind, kit szeret, végül tán még feltámad.

Köves István verse legutóbb a Szöveten: